Erzsike néni, a mi kis tyúkanyónk nem szeret sokáig nyugton ülni. Sőt, meggyőződésem, hogy ülni sem szeret. Ennek köszönhetően folyamatosan valamit átalakítanak a házban. János bácsival festenek, felújítanak, átrendeznek, szépülnek. Így lehet, hogy az anno lerakott és az elmúlt években csúnyán lepattogzott konyha járólapjait kicserélték a téli vakációban. A mostani csúszásmentes és nagyon jól passzol a környezetéhez. Hála hála nekik a sok-sok munkáért és persze Doug bácsinak a támogatásért :). 

Szépen leteltek az ünnepek. Kint a házban is szusszanásnyi időhöz jutottak a nevelők és a gyerkőcök is hazajutottak a családjukhoz. Persze aki tudott. A tavalyi jól sikerült karácsony és nyár után elhatároztam, hogy idén karácsonyra is áthozok hat mancit. Alapvetően egyet értek azzal a felfogással, hogy az árva gyerekek nem a karácsonyfa alá valók. Ez így is van. Nem lehet őket rángatni kényünk kedvünk szerint és hurcibálni őket, amikor mi épp ráérünk. Mégis a velük töltött év miatt nagyon közel érzem magam hozzájuk, és tudtam azt is, nagyon vágyódnak ide, Tatához meg mamához. Megbeszéltem a szüleikkel. Mind nagyon kedvesen és szeretettel bízták rám őket. Így én is nagy nagy szeretettel tettem be őket a hátsó ülésre és vágtam velük neki a határnak. Ott szokásos viccelődés, hogy nem jók a papírok, de a végén csak átengedték mindegyiket :) Két hét élet. Ennyi jutott nekünk. Csodálatos volt a karácsony. A három kicsi még tisztára hiszi a Jézuska dolgot. Elvittem őket a Betlehesmre, addig az Angyalka meghozta a fát. Majd mikor bevezényeltem őket a szobába, hogy az ajándékokat is el tudja hozni az angyalka, feszült csendben várták az angyali szárnyak suhogását. Pisszegtek egymásra: csendbe te, elijeszted az angyalt! És aztán megszólalt a csengő. Kinga még az angyal árnyékát is látta, ahogy elrepült az üvegajtó előtt.... És rohantak ki, sikítottak és mutogatták nekem, hogy ni Kató néni, tényleg itt volt, hiszen ott volt a sok sok színes, szeretetbe csomagolt csupa meleg meglepetés a fa alatt. Tiszta öröm, tiszta hit. Milyen jó volt részese lenni. És imádkoztunk és verset mondtak és énekeltünk.

Most is kiráz a hideg.

Minőségi idő, Így teltek a napok. Minden nap velük lenni, rájuk figyelni, Úgy, ahogy kint sosincs rá lehetőség. 

És összejött. Tollbamondtunk, fejlesztő játékoztunk, társasoztunk, földrajzoztunk, tanultuk az életet. Hogy én ezt mennyire szeretem....

És persze korcsolyáztunk és élményfürdőztünk.

Már akkor hiányoztak, mikor az utolsó után becsuktam a kocsi ajtaját. Akkor is és azóta is.

Drága angyalkáim, nagy örömmel írom le, hogy az angyalka idén is célba ért. Célba ért és hatalmas örömet hozott magával: megszületett a Megváltó :) A gyerekek ennek örömére egy kis Betlehemes játékot adtak elő. Erről találhattok képeket a következő linken:

https://picasaweb.google.com/kato.fellegi/GalospetriKaracsony2012

Az egyik kép egy kis videót rejt magában. A gyerekek éneke található rajta. Aki igazi angyalka volt, már megkapta a képeket a gyerekekről, amint kibontják az ajándékot. Hála mindenkinek, aki hozzájárult a kicsik karácsonyi csoda élményéhez.

Áldott, Békés, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

Múlt hétvégén a gyerekek megírták kívánságaikat, az angyalnak. Annak az angyalnak, aki Karácsonykor a kis csomagokat bevarázsolja a Fa alá Erdélyben. Ezzel hivatalosan is megkezdődött az év legjobb időszaka (legalábbis számomra). Mert nincs is annál szebb, mint mikor a kis mancik csillogó szemekkel ülnek az asztal körül és azon gondolkoznak, mit is kérjenek az angyaltól. Egész évben kérdezgetnek, hogy majd lehet e ezt meg azt kérni. majd szabad e írni az angyalnak, hogy így meg úgy... S mikor eljön a nagy pillanat, az az egy nap az évben, mikor leírhatják mire is vágynak valójában, akkor csak ülnek és néznek egymásra meg Rám, hogy mit is kérjenek. Annyira édesek ilyenkor. Édes kicsi mancikáim, azt sem tudják mit kérjenek, mire vágynak. Aztán jó sok gondolkozás után végre valaki előjön egy ötlettel, és akkor hirtelen mindenki rájön, hogy ő is azt akarja. Így lett 19 furulyája két vagy három évvel ezelőtt a Nagyszalontai háznak. Idén a neszesszer a sláger a nagyoknál. Akik már nagyok, szóval oda írták, hogy igazi neszesszert szeretnének, nem műanyagot. A kicsiknél a bizsu a sláger, mert már most igazi nők. S miután mindenki kitalálta és kiszínezte a bűvös levelet, összegyűjtöm. Az elmúlt 8 év alatt már szépen kialakult az itthoni angyalok tábora, akik lelkesen várják, hogy mit is rakhatnak idén az angyali csomagokba. Csaba testvér azt szokta mondani: “Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.”  Ezt tapasztalom meg egész évben. Egész évben azt látom, hogy kiküldök egy apró levelet, amire sok sok ember reagál valamit kicsit és a sok kicsi válaszból összejön valami nagy dolog. Karácsony előtt ez még inkább így van az angyalkás levelekkel. Nyolc éve, minden évben Isten ide állítja mellém azokat az embereket, akik szívesen angyalokká válnak. Minden évben, nyolc éve épp annyian válaszolnak a levelemre, ahány emberre szükségem van. Soha egy gyerek sem maradt még csomag nélkül. Ezek azok a mindennapi csendes csodák, amire már Reményik Sándor is tanított minket. Ezt megélni több, mint erőt adó. Ez az, hogy ne aggódjatok a holnap miatt, ez az, hogy még a hajatok számát is számon tartja, ez az élő Isten. Itt, ma, a tömött, nyüzsgő Budapesten, itt a XXI. században. Hála érte!

Múlt héten kis élelmiszer adományt vittünk Bihardiószegre ahol napközi otthona van az Alapítványnak. A csomagban volt sajt, májas, kolbász és még pár finomság a gyerekeknek. Ma ezt a levelet kaptam a nevelőjüktől:

Már, csak leirom neked hogy mennyire nem ismerték a gyerekek a sajtot,
Mikor először meglátták kicsi szeletekre vágva--kezdték találgatni--
mi is lehet,-,egy idő után eldöntötték hogy nem más mint főtt
burgonya. Aztán megkérdezték hogy miért vittem a májas kenyérhez ,mert
az nem jó .Később belenyugodtak és eldöntötték hogy finom lesz. Miután
megkóstolták az egyik gyerek rájött hogy sajtot kaptak.Végül jóizűen
megették, és jót nevettek saját magukon.
Hát ennyi a történet.

Last week, we brought a donation of food to Bihardioszegre, where Brother Csaba has a day-school. In this donation, there was cheese, meats, and some sweets.

I received this letter from the caretaker today:

Let me just explain to you how clueless these kids were about cheese. When they first saw it cut in thin slices, they tried to guess what it was. After a while, they decided it couldn’t be anything other than cooked potato. But then they asked me, why is it going in a sandwich, because that doesn’t make sense. Soon, they relaxed and discovered that it was yummy. After they tried it, one of the kids realized that this was cheese. So they happily ate their meal and giggled at their mistake.

Well, that’s what happened.

Újabb hétvégét sikerült eltölteni Petriben. A rengeteg iskolatáskának köszönhetően kétszer kellett forduljak. Múlt hétvégén megérkezett az első adag és most hétvégén a második fele. Így Istennek hála nem csak az otthonban lakók, de Diószegen még a falubeli rászoruló gyerekek is kaptak belőle. Büszkén mesélték a gyerekek, hogy egy hét elteltével még nem szakadtak el, mert jó erős táskák és hogy mennyi mennyi kincset leltek a belsejében. A legtöbb táska ugyanis nem üresen érkezett, hanem egy tolltartót, kifestőt, füzetet vagy valami kis játékot rejtett magában. Mindeközben beindult a tanév és azt kell mondjam soha még ilyen békés, nyugalmas őszi hétvégét nem sikerült eltölteni Gálospetriben. Összeállt az új nevelői csapat s jó humorral, jó kedvvel, együtt lépnek keresztül a mindennapok kihívásain. Gyurkám hozott otthonról három nyulat magával, ő eteti, ő gondozza őket. A pityókát felszedték, s ahogy János bácsi mondja, a török búza is bétakarodott. Rend van. Kint a ház körül és bent a lelkekben. Erzsike néni nagyon jól főz. Már három hét után kikerekedtek a gyerekek. Én is gyorsan kikerekednék, ha olyan sokáig maradnék....   S külön ajándék volt, hogy most nem egyedül, hanem az én kis pótanyukámmal lehettem ott. Katika a maga hihetetlen szelíd stílusával észrevétlenül tanítja az életre a gyerekeket és engem is. Nem tud megállni, állandó pörgésben van. Mosogat, elpakol s közben megválaszol három olyan dolgot, amiért mások pszichológushoz járnak. Áldás az egész lénye.

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás, 
Valami ritka rend – 
Széthúzó erők erős egyensúlya, 
Mély belső bizonyosság idebent – 
Bizonyosság arról, hogy élni jó, 
Szenvedni elkerülhetetlen, 
Szeretni tisztán: megistenülés, 
Meghalni szép – 
S a Kifejezést meglelni mindezekhez, 
Megtalálni a felséges Igét: 
Az Igét mindezekhez: 
A Béke ez. 
Orkán ordíthat aztán odakünt, 
Robbanhat ezer bomba: kárbament, 
De kárt nem okozott. 
Bent: 
Csend. 
A Béke itt kezdődik. 
Bent: 
Csend. 
Isten hozott.    

A sok sok lelkes támogatónak köszönhetően sikerült eljuttatni közel 200 db iskolatáskát Csaba Testvér Érmelléki házaiba. Gálospetri, Bihardiószeg és Székelyhíd is kapott a szebbnél szebb iskolatáskákból. "Mindig egy Budmilra vágytam!" , vagy épp "Ni! Van benne tolltartó!" kiáltások között nézegették, forgatták és ölelték a legújabb szerzeményeket. Félelmetes volt látni, ahogy napról napra nőtt a kis kupac nálam. A 6-ból 18 majd pár nap múlva már 54 lett. Az első adag kb 70 db táska volt, ami múlt hétvégén érkezett meg Petribe. Mire azonban hazajöttem újra több, mint 100 db táska várt rám :) nagyon köszönöm mindenkinek, aki örömet okozott a kis Mancikáknak! Isten fizesse!     

I would like to thank all of our devoted sponsors, because we were able to collect 200 backpacks for Brother Csaba’s houses. Galospetri, Bihardioszeg and Szekelyhid all received beautiful school bags. “I always wanted a one like this!” and “Look! It has a pencil case!” were some of the many exclaims I heard as they looked at, tried on and hugged their brand new gifts. It was amazing, how everyday, the pile of backpacks got larger and larger. Six turned into eighteen which soon became 54. The first set of about 70 bags arrived in Petri last weekend. By the time I got home, around 100 new donations were waiting for me :) Thank you so much to all who gave these dear children some joy! God bless!

És mivel Mégis, ezért ki is mentem a hétvégén Petribe. Két jó fej ismerősömmel, csak hogy senki ne unatkozzon a három órás úton. Istennek hála, és tényleg, sikerült alaposan bevásárolni az új tanévre. Csak úgy hullottak a vonalzók, ceruzák, füzetek, körzők és barátaik a kosárba. Iskolaszer, élelmiszer, tele kocsi..mehetünk. mentünk is, éjfélre sikerült kiérni. Szerencsére édes Erzsike néniék mindig megvárnak. Na most várt vele a sógornője, aki másnap korán reggel útnak indult, de mindenképp szerette volna ha találkozunk (édes), és vártak az új házvezetők is. Réka és Csaba pár hete vannak a házban és nagyon lelkesek. Annyi mindent kellett mondani egymásnak, hogy fél háromig beszélgettünk. Erzsike néni bármelyik székely mesemondóval felveszi a versenyt utánozhatatlan szófordulataival és szeretni való kiejtésével. Félelmetes. Részletekbe menőleg tud előadni és olyan színesen mesél, hogy az ember történetből történetbe csöppen. A nyári házmeszelés alapos kielemzése után hirtelen egy csiki disznóvágás kellős közepén találtuk már magunkat. Meg is hívtak minket "városiakat" a decemberi disznóvágásra és most, hogy már le is írtam, muszáj lesz betartaniuk :-)

A ház kimeszelve, gyönyörű meleg sárga színben pompázik belülről is, nagyon kis otthonos lett. Olyan igazi, élettel teli, mint kint a kert, ahol malacok, kis kacsák és kis csirkék fogadtak minket. Na és a két kutya. Élet bent és kint :) És persze ott a hatalmas kukorica (tengeri) és a rengeteg paradicsom és krumpli (kolompér, pityóka, csicsóka) is.

Nos, másnap ellátogattunk pár otthon lévő gyerekhez, mert a kicsi mancikáim már nagyon hiányoztak. A házban gyakorlatilag még nincsenek gyerekek csak hatan, mert az iskola odaát szept. 17-én kezdődik majd. Miután kiölelgettem magam, még mindig tartogatott a hétvége jó és áldásos részeket. A drága adományozóknak köszönhetően - és itt kell köszönetet mondjak Doug bácsinak újra - volt elegendő forrásunk arra, hogy Debrecenben még egy nagy bevásárlással segítsük az évkezdést. Gáztűzhely, porszívó, kv főző, hurkatöltő (!!!), paradicsom passzírozó és még megannyi hasznos dolog kerülhetett a házhoz. Végtelen boldogság ez az "adni" dolog. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki  autójával, benzinnel, anyagiakkal vagy épp a szabad hétvégéjével járult hozzá. Isten áldja őket érte!         

Mostanában többen pofozgattak jobbról is balról is, minek járok még mindig Petribe. Miért nem maradok nyugton itthon, itt is van mit csinálni. Na ez megállított egy pillanatra és el is gondolkoztam hirtelen. Mi is az én saját dolgom? És mi is az én örömöm? És eltántoríthat e bármi attól, ami mélyről a szívemből fakad fel onnan, ahol a csendet vérrel fűtik.

Jézus azt mondja: "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"  Jn.: 14, 27.

Épp ezt érzem Petriben. Örömöt és Békét. És erről eszembe jutnak még Gyökössy Bandi bácsi gondolatai: 

„Nem tudom másként megfogalmazni: az élet értelme az élet – az elpazarolt, az elégetett, a mások örömére leélt élet. Ez az élet értelme, legalábbis az én számomra. Nem tudom, a te számodra ez-e? Mert ez az élet termi meg a Mégis szeretetet, adja szívünkbe az igazi Jézus-i szeretetet, az agapét. Tapasztald meg a másokért odaszentelt, elégetett élet örömét, amely egyszerűen életet, lendületet, örömöt ad neked, nekem, bármelyikünknek, aki felfedezi ennek az örömnek az ízét! Hogy szabad szétszórnod az életedet, mint a magvetőnek a magot. Ez az öröm – a Mégis öröm…”

Recently, people have constantly been nagging me about why I bother going out to Galospetri all the time. Why don’t I just stay at home, there are things to be done here as well. Well, this stopped me for a moment and made me suddenly think: What is my task? What is my joy?

Jesus said: “Peace I leave with you; my peace I give you. I do not give to you as the world gives. Do not let your hearts be troubled and do not be afraid.” John 14:27.

This is exactly how I feel in Petri. Joy and peace. And from this, I remembered the thoughts of Mr. Gyokossy Bandi:

“I can’t say it any other way: the meaning of living is living - the wasted, the fulfilled, the joy from others way of living. This is the meaning of life, at least for me. I don’t know, is it the same for you? Because life gives us love, real love from Jesus in our heart.

“Try this dedicated, saintly, giving type of joy, which gives me life and motivation, joy for you, for me, for all of us, who encounter this way of living. We are able to spread life. This is what joy is.”

A második napot horgászással és a gödöllői parkok felfedezésével töltöttük, majd erről is írok. Na de ma! Egy nagyon nagyon kedves támogatónk, K. Attila és családja csatlakoztak hozzánk a mai visegrádi bobos programhoz. Teljeséggel állták a gyerekek bobozását. Ezúton is nagyon szépen köszönö. Reggel a gyerekeket korán keltettem, mert hamar ki szerettünk volna érni Visegrádra. Rossz időt mondtak délutánra, szóval gondoltam de kicsúszkálják magukat. Végig dünnyögtekaz úton, hogy messze van e még Visegrád és minek megyünk oda és mit lehet ott csinálni és mi az a bob. Mikor meglátták azt kérdezték, hogy egész nap maradunk e...? Nagyon jó kis nap vol. A támogatóinkat, mintha ezer éve ismertük volna. A gyerekekkel csúsztunk, majd beszélgettünk a kedves családdal, kaptun jégkrémet (három nyert!!!) aztán újabb csúszások sorozata, aztán beszélgetés. Minden nagyon jó volt, csak Kinga fejelte le a bobot a legutolsó menetben... Ez is egy nagyon klasszul sikerült program volt, még egyszer álás köszönete érte!!! A bobozás után átmentünk a várba. Tűzött a nap, eső sehol. Én persze mindenkivel alegmelegebb ruháját vetettem fel. Estek össze. Azért hősiesen végig mentünk minden várfalon, minden toronyban és minden zugban. Nagyon jó kis nap volt, annyira jó, hogy itt vannak :)

Our second day was spent fishing and discovering Godollo’s many public parks, but I’ll write about that later. But not right now! A very nice sponsor, Attila, and his family joined us for some bobsledding today. They stayed with us through the whole thing, which we are very grateful for. In the morning, the kids got up pretty early because we wanted to be out on the course in time. They said that the afternoon would be rainy so I hoped the kids would lose their energy in the morning after sliding on the sleds. Throughout the entire car ride, all they did was whine with complaints such as these: “Is it far?”, “Why are we even going there?”, “What will we do there?” and “What are bobsleds?”. When we arrived and they saw the track, they asked “Are we gonna stay here all day..?”. But it turned out to be a wonderful day!The sponsors felt very comfortable with the kids. We slid with the kids, talked with one another, bought ice cream, and then had another round of bobsledding and talking. Everything was great, except Kinga hit her head on the sled on our last go-round. It was another fantastic activity and we are so thankful for it! After this, we went over to the castle. The sun was shining so strongly and there was not a cloud in sight. But I, of course, had made all the kids wear their warmest clothes, so naturally, they were burning all afternoon. Nevertheless, they kept it together and explored the whole caste. It was a lovely day, and I am just so happy that they are here. :)

Az első napunk Budapesten telt. Délelőtt megérkeztünk. HIdeg volt és lógott az eső lába. Ennek ellenére sikerült eljutni szárazon a Hősök terére, majd a Vajdahunyad várába is. Kultúra és történelem ide vagy oda, a délutáni Vidámpark mindent vitt. Először nagy lendülettel mindannyian felültünk a bejárathoz legközelebbi hintára, ami egy őrületesen pörgő polip nevű rettenet volt. A határ nem korosztály, hanem cm szerint van. A két kicsit, akik 9 és 7 évesek, simán felengedték. Na most én egy kézzel a korlátot, a másik kezemmel Kingát tartottam, mert szerintem simán kirepülhetett volna belőle. Szerencsére a nagy lelkesedés a második hinta után leállt, ami annyira megpörgette, forgatta és rázta őket, hogy ketten hánytak. Na akkor kicsit visszevettek és már a Hullámvasúton is féltek, kivéve Bettinát, aki még nincs 5 éves. Ő egyfolytában kurjangatott, hogy Juhéjj!!! Aztán csónakáztunk, Ikaruszoztunk, majd vére eljutottunk a gyereksarokba, ahol minden lassan és kicsiben járt és végre nem kellett csukott szemmel és imával végig ülnöm a menetet, hanem végre láttam is valamit. Hatalmas élmény volt. Dodgem, mary go round, szellemvasút.... Felejthetetlen élmény!

We spent our first day in Budapest. We arrived in the morning. It was cold and there were many signs of oncoming rain. Nevertheless, we were able to make it the “Hosok tere” (“Square of Heros”) and the Vajdahunyad Castle. Some culture and history was thrown in here and there in the morning, but the afternoon was spent in the amusement park. First, we got on the ride that was closest to the entrance, a ride which was spinning completely out of control! To get on the ride, it does not matter how old you are, instead it is based off of your height. The two smallest ones (they are nine and seven), were allowed to go on. So I held onto the ride with one hand and to Kinga with the other, because I think she could have easily flew out of it. Luckily, after the second one, the kids were less willing and excited to get on any other insane rides, since two of the kids had already puked. So now all the children were more reluctant and scared to get on, except for Bettina, who is 5, yet was the bravest of us all. Throughout every ride, she was just screaming “Yipee!”. Later, we went on a boat ride and a series of more adventures, until we finally found the kids section, where everything was slower and smaller. Where I finally didn’t have to close my eyes and pray for their safety. Instead, I could finally see them enjoy themselves. It was so much fun. Bumper cars, carousel, roller coasters...it was unforgettable!  

A zamárdi hét egy csobbanással végződött. Megmutatták a gyerekek hol fürödtek egész héten. A víz nagyon kellemes langyos,szinte meleg volt. Mindenki egyszerre elmondta az élményeit, aztán átkompoztunk Akaliba, ahol János bácsi korábban dolgozott. Az étterem vezetője nagy örömmel fogadott és meghívott minket egy kis frissítőre és fagyira. Ezek után irány Gödöllő. Mindenki elfoglalta a kis lakhelyét, 12-en vagyunk a házban, szegény apukám az udvaron egy sátorban kapott helyet. A program minden napra más, de ami nem változik az az, hogy reggel itt eszünk, majd útra kelünk. Napközben kóborolunk és este meleg vacsorával várnak minket. Mama és Tata elmaradhatatlanok. Lehet ping-pongozni, fürdeni, nagyokat beszélgetni a lugas alatt, játszani a kutyával vagy épp valamiben segíteni a házban vagy akörül. 

Our week in Zamardi ended in a splash. The children showed me where they had swam all week. The water was so refreshing, actually, almost a little too warm. Everyone babbled about their experiences, and then we took a comp over to Akaliba, where Janos worked when he was younger. The owner of the restaurant we went to was so thrilled to have us and gave all of us free ice cream at the end! After all this, we were on our way to Godollo. Well, we definitely filled up the house. There were twelve of us, and my father had to end up sleeping in the yard in a tent. Everyday we had a different event planned, but some things did stay consistent: we had breakfast eeach morning and then went off to do our thing. Each day, we’d go to new and exciting places, and then arrive home at night, for a delicious dinner. My mother and father did such a fabulous job. The kids could play ping-pong, swim, chat, play with the puppy or help with the housework.

El sem hiszem. Még mindig nem. Pedig lassan 24 órája, hogy 10 gyerek átlépte velem a magyar-román határt. Nehéz szülés volt. Megelőzte egy keddi nap, mikor még Nagyvárad, két új útlevél, közjegyző, négy új meghatalmazás, két gyerek meggyőzése, hogy csak jó lesz táborozni jöjjenek már..... Ajándék kézbesítése majd este a 10 gyerek összeszedése. Bepakolás, lista kinek mi nincs..... Szerda reggel indulás. Két kocsi, 10 gyerek, három felnőtt. Plusz egy kísérő autó, ha bármi van. Lett. A határon félreállítottak és nem engedtek át csak hat gyereket. Egy helyen keresztlevelet a másik kettőnél meg bírósági végzést követeltek a válásról. Jó. Egy kocsi át, két kocsi vissza. Két óra múlva papírokkal együtt újra neki a határnak, egy másik átkelőnél. Ott nem kérnek semmit, minden OK, mehetünk. Jöttünk is, ahogy a lábunk bírta.

Debrecenben nagy találkozás, végre együtt az összes gyerek. És a történelem legmelegebb napján, légkondi nélkül, nem tudom hány megállással délután 5-re megérkeztünk a Balaton partra. Juhéjj!!!!!! Mindenkinek nagyon nagy köszönet, aki útlevéllel, benzinnel, jó szóval, frissítő vételével, jégkrémmel máris hozzájárult a gyerekek táborához :)

"Aki mást felüdít, maga is üdül." Példabeszédek 11:25

The liberal soul shall be made fat; And he that watereth shall be watered also himself. Proverbs 11:25

Február telve volt kisebb-nagyobb csodákkal s utána csendesebb hónapok jöttek. Mégis van az úgy, hogy az ember kavicsot dob a tóba s valahol messze megremegnek a hegyek.

Nem tudjuk hogy működik az Isten. Miféle láthatatlan szálakkal köt össze történéseket, indít el vágyakat, tetteket. Dolgozik lélekben, testben. Egyetlen egy fonalat teszünk, húzunk vakon a szőnyeg visszáján, s ha megfordítjuk kapunk egy csodálatos, lélegzetelállító képet, amiről el sem hisszük, részesei voltunk a megalkotásának. Erre szokta mondani Csaba Testvér, hogy az ember társa lehet a Teremtő Istennek. Munkatársa :) Milyen szép! Februárban elhatároztam tovább adom, amit ott kaptam. Ha nekem ennyit jelent, talán mások is erőt meríthetnek belőle. Összegyűjtöttem a petri ház gyermekeinek keresztszüleit, s havi hírlevéllel jelentkeztem. Nem tudtam akarnak e hallani a gyerekekről, érdeklik e őket a részletek. Kavicsot dobtam egy nagy állóvízbe, aminek környékén évek óta levél sem rezdült. Nincs minden gyereknek keresztszülője, talán 14-en vannak összesen. A hullámok elindultak és Isten figyelt. Én vártam. Vártam, hogy mit reagálnak majd. Azt írják ne zaklassam őket, azt írják küldjek képet, azt írják nem akarják tudni, mert ha akarják van egy pár weboldal köszönik szépen.  De Isten figyelt és  befogadta áldásaiba a kis hullámokat. Megkaptam az első leveleket. Pozitívak voltak. Örültek, hogy kicsit belelátnak a mindennapokba. Kérdeztek! Fényképet kértek! Találkozni akartak velem, találkozni akarnak a gyerekekkel! Ajándékot küldenek! És olyan is van, aki szeretne kimenni és meglátogatni a keresztgyerekét!

Van, ahonnan hosszú hetek után jött csak válasz. Az is pozitív volt. 

A kis kavicsnak köszönhetően több gyerek kapott ajándékot szülinapjára, többen kaptak levelet. A gyerekeknek ez nagyon fontos, mert történik az életükben valami. Ha halványan is de tartoznak még valakihez és kiválasztottnak érzik magukat. S ugyanakkor a másik oldalnak is jó, hiszen látja, hallja, tudja mi is történik azzal az eggyel, akit a listáról épp neki választottak ki. Arca lesz, hangja lesz, személyisége lesz. Megszületik. 

Kedves keresztszülők! Nagyon szépen köszönöm a kérdéseiteket az érdeklődéseteket. Köszönöm, hogy rajtatok keresztül valaki megerősödik, fontosnak érzi magát. Köszönöm, hogy segítetek kibontani a kis lelküket!

Hálát adok Istennek, hogy használ. Hálát adok Istennek, hogy a mindennapokat apró csodákkal színesíti. Hálát adok neki, mert ajtót nyit, ahonnan újabb és újabb ajtók nyílnak. Hálát adok neki, mert ez az Élet. 

Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását.Zsolt. 96:2

There were some, where the response only came several weeks later. Those were positive as well.
Thanks to the little pebble I threw, more children got presents for their birthdays, more got letters. This is so important for the kids, because they finally have something interesting in their lives. Even if it seems like a little thing, they feel so special. And it’s honestly even good for the kids who don’t have godparents, because with that hint of jealousy, they receive a presence, a voice, a personality, which helps them get picked by future godparents. They become more alive.
Dear Godparents! I am so thankful for your questions and interest. I thank you, because you helped somebody become more confident and feel important. Thank you for opening up their fresh, little souls.
I thank God, for making me useful. I thank God, that he colors our days with small and beautiful miracles. I thank God, because he never stops opening doors. I thank God, because my pebble did make a mountain rumble. I thank Him, because this is life.

Sing unto Jehovah, bless his name; Show forth his salvation from day to day. Psalms 96:2

A petri házban két mosógép van, amelyek pontosan három éve mennek folyamatosan szó szerint éjjel, nappal. 25 gyereknél ez nem is csoda. Ott vannak a ruhák, hetente a pizsamák, törölközők és ágynemű cserék. Téli kabátok, mosogatóruhák, függönyök... Becsülettel helyt álltak a gépek, de az utóbbi időben egyre több jelét adták annak, hogy elfáradtak. Hol a centrizés maradt el, hol nem cserélődött le a víz vagy épp a tárcsáról estek le a kis elválasztó rudacskák. Valami szinte minden mosásnál volt. Ha az egyik leállt és várták a szerelőt, hegyekbe tornyosultak fel a mosatlanok, hiszen egy gép nem bírta. Ezen sikerült változtatni az alapítvány egyik kedves és nagylelkű támogatója segítségével, aki két új mosógépet vásárolt a háznak. Doug bácsi, nagyon szépen köszönjük! A képen a megérkezés pillanata van, de azóta a gépek üzembe lettek helyezve és boldogan duruzsolnak mosva csatot, hajgumit, kicsi kocsit, kicsi babát és megannyi zsebben megbújó kincset.

In the Galospetri orphanage, there are two washing machines, which for the past three years have literally been running day and night. With twenty-five children, this is quite imaginable. There are of course the clothes, the pijamas, the towels and of course of the sheets. The winter coats, and kitchen clothes, and curtians...these washing machines have been through a lot, but recently, they have been showing many signs that they are nearing the end of their helpful career. There was some kind of accident during practically every load by the end. If one broke down, a huge pile of laundry would form by the time of handy-man could fix it, cause the other could not simply do it all. But we were able to fix this problem thanks to one of our good-hearted and giving sponsors, who bought two new washing machines for us! Doug, we thank you very, very much! The pictures were taken in the first moment they arrived, but since then, they have been running nonstop.

Apáéknak olyan nagy szemű, édes és fekete meggye termett, amiről a gyerekek nem hitték el, hogy nem cseresznye. Kató néni! Mi tudjuk. Ez nem meggy. Ez cseresznye. Higgye el! Hát mondom én elhiszem, csak akkor cseresznyét szedtem a meggyfáról. Az milyen? Egy púpos kosárral lett kivíve, és amit otthon egész este mosok, magozok, főzök majd üvegbe pakolom, az itt kb 10 perc alatt fogyott el. Édes kicsi mancikáim :)

És megtermi a föld az ő gyümölcsét, hogy eleget ehessetek, és bátorságosan lakhattok azon. Mz 3 25:19

My father grew such large, dark and scrumptious sour-cherries, that the kids didn’t even believe that these weren’t real cherries. “Kato! We know better. These aren’t sour cherries. These are cherries. Believe us!” Well, I told them I believed them, but then I asked “How could cherries grow on a cherry-tree? How does that work?” I brought home a large basket full of this delicious fruit, and all night I washed them, took out the seeds and then put them in glass jars. All this work was devoured in about ten minutes here at the home. My dear, little children :)

And the land shall yield its fruit, and ye shall eat your fill, and dwell therein in safety. Lev. 25:19

Teljesen hivatalosan hét gyereket tudunk immár áthozni a határon. Az ördög ma sem aludt. Ma, amikor felvettünk egy, már kész útlevelet, és beadtunk újabb két igényt. Amikor felvettük az elkészült útlevelet, áttipegtünk anyukával a közjegyzőhöz, aki ugye meghatalmaz engem, hogy áthozhassam a gyerekeket a határon. Nagyon lassan haladtak a munkával, sokan voltak előttünk és rekkenő volt a hőség. Vártunk már vagy egy órája, hogy valami történjen, mikor végre szólítottak minket, hogy lehet menni aláírni és gata. Na anyuka megy, mondják neki olvassa, s ha érti, írja alá.

Anyuka: Én nem tudok olvasni, nem értem. 

Hivatal: Maga nem tud olvasni? De hát akkor alá sem tudja írni, hiszen nem érti mit ír alá! Ez esetben nem írhatja alá, hacsak nem szereznek egy hivatalos román-magyar szakfordítót.

Én: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Aztán.

Én: Lefordítom én a románt, hiszen nincsenek benne csak nevek és születési dátumok, hogy ki kinek mit enged meg. El tudom én mondani, hogy anyuka (született ekkor meg akkor) meghatalmaz engem (születtem ekkor meg akkor), hogy a gyerekeit (születtek ekkor meg akkor), átvihessem a határon. Na?

Hivatal: Nem.

Jó. Röpke újabb másfél óra, mire betipeg a hivatalos fordító és elmondja, hogy anyuka született ekkor meg akkor.... Na anyuka érti? Anyuka érti, írja. Boldogság. Én meg átérzem, mert amikor ezzel az anyukával beadtuk a kérelmet, nem tudta kitölteni a lapot. Leültem, hogy kitöltöm én, csak ugye románul volt. Épp akkor ért oda a securitis csávó, aki tudott magyarul. Nem nagyon vágta ki ki a történetben, csak azt látta nem jó helyre írtam be a dolgokat. Neki állt velem üvöltözni, hogy maga normális? Nem tud olvasni? Olvasni? Hát mondom, nem. Ettől aztán olyan magas nyeregben érezte magát és olyan megalázóan beszélt velem, hogy gyakorlatilag mint ember, megsemmisültem. Mutogatta a maga securitis stílusában, hogy hova mit írjak én meg azon gondolkoztam közben, hogy tényleg, tudok olvasni? És hát mondjuk tudok, csak vannak ilyen apró problémák, hogy nem értem, amit olvasok. Mert mondjuk románul van. De ilyen mélységekig már nem jutottunk.

Közben párhuzamosan mellettünk két épülettel a petri nevelő házaspár is útlevelet csináltat a saját kislányuknak, akinek el van könyvelve a neve. A születési neve rosszul van bent a rendszerben, ami miatt a saját anyukájának nem akarják megengedni, hogy útlevelet csináltasson a saját gyerekének.... Nyomják ők is, románul. Aztán csak lesz valami. Legalábbis beküldik Bukarestre, aztán majd ott fent eldöntik mi legyen. 

Délután kettőkor sikerült elindulni haza felé az autóval, amiből most nem fogyott ki a benzin. 

Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Zsidó 12:1

Therefore let us also, seeing we are compassed about with so great a cloud of witnesses, lay aside every weight, and the sin which doth so easily beset us, and let us run with patience the race that is set before us  Heb. 12:1

Hétvégén sikerült kijutnunk Petribe. Majd hat hete nem voltam, már nagyon hiányzott. Négy szülinaposunk is volt. Nagyon jó volt a hangulat, a legnagyobb változást már az utcáról is látni lehetett. Felásták a kertet és gyönyörű virágokat ültettek el benne. Csodálatos a látvány. Az eddigi zöld gyep helyett szemet gyönyörködtető színpompás varázslat lett az udvar. Bámulatos. És bámultam is, mert annyira jól esik a szemnek, a ház hűvös teraszáról nézni ezt a gazdag színvilágot...

Nem volt sok időnk. Reggel indultunk, ebéd körül érkeztünk és vacsora után már indultunk is haza. Közben pedig kiskacsákat simogattunk, épülő disznóólat néztünk, kigyomlált gyönyörű kertet láttunk és hát a virágok.... A tavasz minden szinten megérkezett a házba. És közben volt egy folyamatos nagyon kellemes zsongás az egész naphoz háttérként, olyan kellemes, mint mikor nyáron a tóparton fekszünk egy hűs úszás után és a meleg napsütésben szárítjuk magunkat. Csukva van a szemünk és a strandi zajok mélységes mély álomba ringatnak. Na olyan zsongása volt itt is a gyerekeknek, akik trambulinoznak, vagy ahogy ők mondják, trambuliznak, kutyát vagy kacsát kergetnek vagy épp egymást szórakoztatják valamivel. Élet volt. Nagyon jóleső, tavaszi zsongó, színpompás élet. Hála Istennek a sok sok gyerekért és a jó kedvért, amit ránk áraszt kegyelméből.

Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Lk. 12:27

Over the weekend, we were able to go out to Galospetri. I hadn’t been out for six weeks and I was truly starting to miss it. There was pure happiness in the air, and one could even see the huge changes made from the street. They dug up the front yard and planted beautiful flowers! It was a breathtaking sight. Instead of the old, simple grass, a dazzling and colorful garden took its place. Simply unbelievable.

We didn’t have much time. We left in the morning, arrived around noon and left a little after dinner. But in this short time we played with ducks, observed the local pigs, and admired the beautiful garden and flowers...Spring, on every level, has arrived at the “Castle”. And in the air, there was this indescribable happiness and fulfillment, the kind one gets after swimming for hours and finally getting to lay out under the shining sun and rest. We close our eyes and let the joyous noises from the beach carry us to sleep. This is the kind of mood which filled the house, as the kids bounced on the trampoline, chased the ducks and dog, or entertained themselves in whatever way they could. There was life. Very fulfilling, “spring-spirited”, colorful life. Thank you, Lord, for all the children and smiles you have granted us with.

Consider the lilies, how they grow: they toil not, neither do they spin; yet I say unto you, Even Solomon in all his glory was not arrayed like one of these. Lk. 12:27

Ezzel rontott nekem Sári könnyek között egyik este, miután hazavittük a gyerekeket. Ez nem igazság - zokogta és a karjával ütötte a vállamat, aztán átölelt és csak álltunk ott nagyon sokáig. Ő rázkódott a zokogástól én meg azon gondolkodtam mit is mondjak, hogy megnyugodjon. Nem sok minden jutott eszembe. 

Feri, Gyurka, Jóska és Sári mindannyian egy évben születtek. Idén töltik a 15-öt. A fiúk közül ketten is hazamentek vakációra. Minden nap kevesebben lettünk a házban. Mi vittük haza a gyerekeket és nekem eszembe sem jutott, hogy Sárit megérintheti az, honnan jönnek a kis mancik. Nekem, aki 9 éve vagyok Csaba Testvér alapítványánál, 4 éve cigány missziót csinálunk Ukrajnában a baptistákkal és gyakorlatilag minden munkám a szegényekről és a rászorulókról szól, bár meredeken hangzik, de teljesen megszokott környezet a cigánysor vagy a hajléktalanság. Hozzá lehet szokni ehhez is, mint mindenhez. Ez persze teljesen sokkoló lehet egy tinédzsernek, aki ilyet max tv-ben látott eddig. Sári a hét folyamán nagyon jóba lett a gyerekekkel, igazán a barátai lettek s ezekről a gyerekekről aztán kiderült, hogy egy kis kunyhóban laknak, vagy fedél nélküli házban vagy épp 8-an egy szobában. Hogy nincs apa vagy anya vagy egyik sem. Hogy a Petri ház, ami elsőre talán nem annyira jó a műanyag tányérjaival és 8 ágyas szobáival, az mekkora háttér és biztonság a mindennapi főtt ételével, folyó vizével és meleg kályháival.

A szakadékon nem jutunk át sok kicsi lépéssel. Nagyot kell ugrani hozzá mondja a mondás. Nos a XXI. század technikai vivmányokkal felszerelt mindennapjai közül is ugrani kell (főleg lélekben) abba a múlt század eleji lovaskocsis, kinti wc-s, áram és víz nélküli világba, ami itt van tőlünk alig pár száz kilométerre. Sárikám ugrott is csak valahol elmaradt a lelke. Azt kellett bevárnunk, amíg zokogott. Mit csináltam? Minek hoztam ide? Kicsi még.... És igaza van. A világ igazságtalan.

1997-ben születtek gyerekek a világ minden pontján. Az elmúlt években valaki táncolni és énekelni tanult a legjobb helyeken, mások család nélkül otthonokban nőttek fel, osztályt ismételve. Ugyanaz a 15 év. Kinek mi rakatott bele. Ki dönti el? Ki felel érte? És mit tehetünk mi?

Hát mondtam, amire tanított az élet. Hogy a világot megváltani nekünk nem kell. Ha egy almát adunk, akkor annyi volt a dolgunk. Néha csak ennyi, nem több. Mint a tengeri csillag története :

Egyszer egy férfi a tengerparton sétált, amikor észrevette, hogy egy fiú valamit felszed a földről és lágyan bedobja az óceánba. Amikor odaért hozzá, megszólította a fiút: - Mit csinálsz?  - Visszaengedem a tengeri csillagokat az óceánba. Vonul vissza a dagály, és ha nem dobom vissza őket, elpusztulnak - válaszolta a fiú. - Fiam - szólt a férfi - nem látod, hogy milyen hosszú a tengerpart és a tengeri csillagok százai rekedtek kinn. Nem sokat tehetsz! A fiú illedelmesen végighallgatta, aztán lehajolt, felvette a következőt és visszadobta a hullámokba. Majd mosolyogva a férfihez fordult: - De ezért az egyért máris sokat tettem!

Ezt a történetet Loren Eiseley írta 1979-ben. A történet modern népmesévé lett de változatlan mondanivalóval: ahol lehet, tegyük szebbé-jobbá egymás életét...

Valahogy ezt próbáltam elmagyarázni ott akkor este én is. Nem tudom mennyire sikerült. Ezt nekünk, felnőtteknek is nehéz megérteni. A lényeg, hogy megtaláljuk és megszelidítsük a ránkbízottakat és amikor azt az egy pohár vizet oda kell adni, készek legyünk rá. És soha de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mindenünk kegyelemből van.

"És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai." Jn.  9:2,3    

This is what Sara sobbed to me with tears filling her eyes, after we brought the kids home. This isn’t fair - she weeped and hit my shoulder with her fists, and then hugged me and we just stood like that, in each others’ arms for a while. She was shaking from the sobs, while I was thinking what I could possibly say to calm her. Not many things came to mind.

Feri, Gyurka, Joska and Sara were all born in the same year. They are all soon to turn 15 years old. Out of the three boys, two went home for vacation. Everyday, there were less and less of us in the house.  We were the ones bringing the kids home, and it never would have even crossed my mind that it would actually affect Sara to see where the children came from. For me, who has worked for Father Csaba for 9 years, for four years with gypsies in Ukraine and practically everything I do is to help the needy, and even though it sounds harsh, but I’ve completely adapted to the world of poverty in a gypsy camp or seeing a house without a roof. One can get used to this, just as we can get used to anything. This was of course a huge shock to this teenager, who would only have seen something like this on TV. Over the course of the week, Sara became very good friends with the kids, but she soon had to find out that these friends live in small huts, or crumbling houses, or eight people to a room. That they don’t have a mom, or a dad, or some instances both are missing. And that the Galospetri “castle”, which at first doesn’t seem that great with its plastic plates and rooms with 8 beds, is actually a huge improvement with its warm food, running water and warm fireplaces.

We can’t cross a canyon with small steps. Instead, we must make large leaps forward. And so now, Sara had to leap out of her 21st century mindset, full of technology and the easy life to an old-fashioned world where there are horse-drawn wagons, outhouses, no electricity or running water, which is only a couple hundred miles away from us. Sara tried to leap, but somewhere along the way, her soul got caught up. While she sobbed, we had to wait for it to catch up.

What have I do? Why did I bring her here? She’s still young..and she’s right. The world isn’t fair.

Kids who were all born in 1997, just in different parts of the world. In the past years, one was learning dance and singing in the most professional areas of the city, while the other grew up in an orphanage, repeating grades. The same 15 years. But so different. Who decided this? Who is to blame? And what can we do about it?

So, I tried to explain to her what life had taught me. That it is not our job to change the world. If we only give an apple, sometimes that enough, that was our job. Sometimes just that is all that’s necessary, nothing more. Just like the story about the starfish:

Once there was a man walking along the shore, when he noticed that a little boy was picking something up from the beach and throwing it into the ocean. When he got there, he asked the boy “What are you doing?”. “I’m throwing the starfish back into the ocean. The tide is sliding back, and if I don’t throw them back then they will die” replied the boy. “Kid,” said the man, “don’t you see how long the shore is and that there are thousands of starfish along it! You can’t do much!” The boy listened to the man’s words obediently , and then leaned down, picked up the next one and threw it back into the waves. Next, with a smile, he turned to the man and said “But I just changed this one’s life.”

Loren Eiseley wrote this story in 1969. The story has been modernized and altered, but its moral remains the same: wherever you can, try to help and change someone’s life...

This is what I somehow tried to explain to her that night. I’m not sure how much it worked. Even for us adults, this is often hard to understand. The lesson is that we must find and tame those who are entrusted on us and when we should give even that one cup of water, we must be ready. And we are never ever allowed to forget, that everything is from God’s grace.

And his disciples asked him, saying, Rabbi, who sinned, this man, or his parents, that he should be born blind? esus answered, Neither did this man sin, nor his parents: but that the works of God should be made manifest in him. Jh. 9:2,3  

Kicsit megkésve, de mindenkinek nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a petri ház! A képen Erzsike néni, a lányok nevelője, Sári, Attila, Erzsike és Emma látható :-)

Even though it’s a little late, the Galospetri house would like to wish everyone a Happy Easter! In this picture (from left to right): Miss. Erzsike, Attila, Sara, Erzsike and Emily.

A Húsvét előtti hét ismét Petriben kezdődött. Különös dolog történt. Egy 14 éves lány elhatározta, hogy Amerika kényelmes világát hátrahagyva nekivág a messzi Romániának, hogy angolt tanítson árva gyerekeknek. Én voltam a kísérője annál is inkább, mert ő, az unokahúgom. A Húsvét előtti hetet nem veszik túl komolyan Romániában, egész héten kinti foglalkozások, kirándulások vannak, oktatás már egyáltalán nincs. A gyerekek így otthon voltak és még tanulniuk sem kellett. Volt idő az ismerkedésre. Sári sok mindennel készült. A gyerekek kedvenc énekeit hozta el angolul. Megtanulta őket zongorán játszani és énekelni. Csodaszép szólamokban csendült fel a Titanic betétdala, ami Mónikánk egyik nagy kedvence volt már régóta. De sláger volt Shakira és sok más musical. Állatok és színek fényképei úsztak be egymás után a képernyőre különböző programokon keresztül. A gyerekeknek így könnyebb volt megjegyezni őket. Nagyon figyeltek. Megszerették Sárit és tanulni akartak. Tanulni valamit arról a távoli világról, ahonnan közéjük jött. Arról a megfoghatatlan Amerikáról. Az ottani állatokat, az ország földrajzát, az ottani gyerekek mindennapi életét, a nyelvet, amit beszélnek. Mindegy mit, csak valamit az ismeretlenről. Sári egy ablak volt a világra, ami balul is elsülhetett volna.  A gyerekek mondhatták volna irigykedve, hogy nem érdekli őket sem Sári a maga teljesen más életével, sem a nyelv, sem semmi. Vakáció van mindjárt, hagyják őket békén. De nem így történt. Őszinte nyitott szívvel találkozott a két világ s én ott lebegtem a kettő között. Mindkettő az enyém volt s valahogy egyik sem. Csak néztem és szerettem őket. Nagyon lenyűgöztek a gyerekek, hogy mennyire tisztán fogadtak minket, s nagyon lenyűgözött Sári, aki egy asztalnál egy tányérból ette azt, amit otthon tudom, sosem enne meg. Félelmetes ereje van egy ilyen találkozásnak és mindenkire jó hatással van. Így teremtett meg minket Isten, hogy mindenkitől tanulhatunk. Az egyik kislány az írta Sárinak a búcsúlevelébe, hogy a külső nem számít. Szeretetet még a legszegényebb ember is tud adni. És néha ez a szeretet sokkal őszintébb és mélyebb, mint bármi más a világon. Sári pedgi azt mondta, nem fogja tudni megérteni magát mindaddig, míg meg nem ismeri ezeket a gyerekeket. Úgy érzi egy darabja innen való. S amíg ez a darab hiányzik, nem tudja megtalálni önmagát.  

"Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;"  Rom. 12, 4-7  

I was in Galospetri the week before Easter. But this time, something very peculiar occurred. A fourteen year old girl decided that she would leave the comforts of America behind, and try to teach orphans some English in the far away country of Romania. I was her escort, more or less because I am her aunt. They don’t take the week before Easter very seriously here in Romanian schools, they were outside all day, on ‘field trips’ and there really is not much teaching. Therefore, the kids were home a lot and they did not even have to do homework. So there was a lot of time for the children to get to know her. Sara was prepared with many activities. She brought the kids favorite songs in English. She taught them some piano and sang for them constantly. The Titanic theme song’s beautiful melody was ringing through the house, which is one of Monica’s old favorites. But Shakira and many musicals were also popular on this week’s “playlist”. Images of animals and colors floated in and out on the screen of her iPad through different presentation programs.  For the kids, it was easier to memorize the vocabulary this way. They paid very close attention. They liked Sara and truly wanted to learn. To learn about that far away land from which she comes from. About that unreachable America. American animals, American geography, and American children’s everyday lives and the language which they speak. It didn’t matter what, just something new. Sara was their window to the world, and surprisingly, they wanted to peek through it. The kids could have jealously said that they “didn’t care about Sara with her peculiar life, or the language, or anything. It’s almost vacation, let’s leave them alone”. But this is not what happened at all. With honest and open hearts, the two worlds met, and I could float in between the two. Both were mine, yet somehow neither was. I just stood there, watching and loving them. I was so impressed by the kids, who were so hospitable with us, and I was very impressed by Sara, who ate with them at the same table, from the same plate (food which at home I know she would never eat). There are unbelievable effects of two worlds so different meeting like this, and it is quite positive for both sides. That is how God created us, to be able to learn from everyone. One of the girls wrote to Sara in her good-bye card that that outside doesn’t matter. Love can be given by even the poorest of people. And often this love is so much more honest and deep than anything else in the world. And Sara told me that she will never be able to find herself, until she meets and gets to know these kids. She feels like a piece of her belongs here. And until she finds it, she will never understand herself.

For even as we have many members in one body, and all the members have not the same office: so we, who are many, are one body in Christ, and severally members one of another. And having gifts differing according to the grace that was given to us, whether prophecy, `let us prophesy' according to the proportion of our faith; or ministry, `let us give ourselves' to our ministry; or he that teacheth, to his teaching; Rom. 12:4-7