A Húsvét előtti hét ismét Petriben kezdődött. Különös dolog történt. Egy 14 éves lány elhatározta, hogy Amerika kényelmes világát hátrahagyva nekivág a messzi Romániának, hogy angolt tanítson árva gyerekeknek. Én voltam a kísérője annál is inkább, mert ő, az unokahúgom. A Húsvét előtti hetet nem veszik túl komolyan Romániában, egész héten kinti foglalkozások, kirándulások vannak, oktatás már egyáltalán nincs. A gyerekek így otthon voltak és még tanulniuk sem kellett. Volt idő az ismerkedésre. Sári sok mindennel készült. A gyerekek kedvenc énekeit hozta el angolul. Megtanulta őket zongorán játszani és énekelni. Csodaszép szólamokban csendült fel a Titanic betétdala, ami Mónikánk egyik nagy kedvence volt már régóta. De sláger volt Shakira és sok más musical. Állatok és színek fényképei úsztak be egymás után a képernyőre különböző programokon keresztül. A gyerekeknek így könnyebb volt megjegyezni őket. Nagyon figyeltek. Megszerették Sárit és tanulni akartak. Tanulni valamit arról a távoli világról, ahonnan közéjük jött. Arról a megfoghatatlan Amerikáról. Az ottani állatokat, az ország földrajzát, az ottani gyerekek mindennapi életét, a nyelvet, amit beszélnek. Mindegy mit, csak valamit az ismeretlenről. Sári egy ablak volt a világra, ami balul is elsülhetett volna.  A gyerekek mondhatták volna irigykedve, hogy nem érdekli őket sem Sári a maga teljesen más életével, sem a nyelv, sem semmi. Vakáció van mindjárt, hagyják őket békén. De nem így történt. Őszinte nyitott szívvel találkozott a két világ s én ott lebegtem a kettő között. Mindkettő az enyém volt s valahogy egyik sem. Csak néztem és szerettem őket. Nagyon lenyűgöztek a gyerekek, hogy mennyire tisztán fogadtak minket, s nagyon lenyűgözött Sári, aki egy asztalnál egy tányérból ette azt, amit otthon tudom, sosem enne meg. Félelmetes ereje van egy ilyen találkozásnak és mindenkire jó hatással van. Így teremtett meg minket Isten, hogy mindenkitől tanulhatunk. Az egyik kislány az írta Sárinak a búcsúlevelébe, hogy a külső nem számít. Szeretetet még a legszegényebb ember is tud adni. És néha ez a szeretet sokkal őszintébb és mélyebb, mint bármi más a világon. Sári pedgi azt mondta, nem fogja tudni megérteni magát mindaddig, míg meg nem ismeri ezeket a gyerekeket. Úgy érzi egy darabja innen való. S amíg ez a darab hiányzik, nem tudja megtalálni önmagát.  

"Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;"  Rom. 12, 4-7  

I was in Galospetri the week before Easter. But this time, something very peculiar occurred. A fourteen year old girl decided that she would leave the comforts of America behind, and try to teach orphans some English in the far away country of Romania. I was her escort, more or less because I am her aunt. They don’t take the week before Easter very seriously here in Romanian schools, they were outside all day, on ‘field trips’ and there really is not much teaching. Therefore, the kids were home a lot and they did not even have to do homework. So there was a lot of time for the children to get to know her. Sara was prepared with many activities. She brought the kids favorite songs in English. She taught them some piano and sang for them constantly. The Titanic theme song’s beautiful melody was ringing through the house, which is one of Monica’s old favorites. But Shakira and many musicals were also popular on this week’s “playlist”. Images of animals and colors floated in and out on the screen of her iPad through different presentation programs.  For the kids, it was easier to memorize the vocabulary this way. They paid very close attention. They liked Sara and truly wanted to learn. To learn about that far away land from which she comes from. About that unreachable America. American animals, American geography, and American children’s everyday lives and the language which they speak. It didn’t matter what, just something new. Sara was their window to the world, and surprisingly, they wanted to peek through it. The kids could have jealously said that they “didn’t care about Sara with her peculiar life, or the language, or anything. It’s almost vacation, let’s leave them alone”. But this is not what happened at all. With honest and open hearts, the two worlds met, and I could float in between the two. Both were mine, yet somehow neither was. I just stood there, watching and loving them. I was so impressed by the kids, who were so hospitable with us, and I was very impressed by Sara, who ate with them at the same table, from the same plate (food which at home I know she would never eat). There are unbelievable effects of two worlds so different meeting like this, and it is quite positive for both sides. That is how God created us, to be able to learn from everyone. One of the girls wrote to Sara in her good-bye card that that outside doesn’t matter. Love can be given by even the poorest of people. And often this love is so much more honest and deep than anything else in the world. And Sara told me that she will never be able to find herself, until she meets and gets to know these kids. She feels like a piece of her belongs here. And until she finds it, she will never understand herself.

For even as we have many members in one body, and all the members have not the same office: so we, who are many, are one body in Christ, and severally members one of another. And having gifts differing according to the grace that was given to us, whether prophecy, `let us prophesy' according to the proportion of our faith; or ministry, `let us give ourselves' to our ministry; or he that teacheth, to his teaching; Rom. 12:4-7

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.