Gpetri 2012.09.24. 11:51

Langymeleg ősz

IMG_2349.jpgÚjabb hétvégét sikerült eltölteni Petriben. A rengeteg iskolatáskának köszönhetően kétszer kellett forduljak. Múlt hétvégén megérkezett az első adag és most hétvégén a második fele. Így Istennek hála nem csak az otthonban lakók, de Diószegen még a falubeli rászoruló gyerekek is kaptak belőle. Büszkén mesélték a gyerekek, hogy egy hét elteltével még nem szakadtak el, mert jó erős táskák és hogy mennyi mennyi kincset leltek a belsejében. A legtöbb táska ugyanis nem üresen érkezett, hanem egy tolltartót, kifestőt, füzetet vagy valami kis játékot rejtett magában. Mindeközben beindult a tanév és azt kell mondjam soha még ilyen békés, nyugalmas őszi hétvégét nem sikerült eltölteni Gálospetriben. Összeállt az új nevelői csapat s jó humorral, jó kedvvel, együtt lépnek keresztül a mindennapok kihívásain. Gyurkám hozott otthonról három nyulat magával, ő eteti, ő gondozza őket. A pityókát felszedték, s ahogy János bácsi mondja, a török búza is bétakarodott. Rend van. Kint a ház körül és bent a lelkekben. Erzsike néni nagyon jól főz. Már három hét után kikerekedtek a gyerekek. Én is gyorsan kikerekednék, ha olyan sokáig maradnék....   S külön ajándék volt, hogy most nem egyedül, hanem az én kis pótanyukámmal lehettem ott. Katika a maga hihetetlen szelíd stílusával észrevétlenül tanítja az életre a gyerekeket és engem is. Nem tud megállni, állandó pörgésben van. Mosogat, elpakol s közben megválaszol három olyan dolgot, amiért mások pszichológushoz járnak. Áldás az egész lénye.

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás, 
Valami ritka rend – 
Széthúzó erők erős egyensúlya, 
Mély belső bizonyosság idebent – 
Bizonyosság arról, hogy élni jó, 
Szenvedni elkerülhetetlen, 
Szeretni tisztán: megistenülés, 
Meghalni szép – 
S a Kifejezést meglelni mindezekhez, 
Megtalálni a felséges Igét: 
Az Igét mindezekhez: 
A Béke ez. 
Orkán ordíthat aztán odakünt, 
Robbanhat ezer bomba: kárbament, 
De kárt nem okozott. 
Bent: 
Csend. 
A Béke itt kezdődik. 
Bent: 
Csend. 
Isten hozott.    

A bejegyzés trackback címe:

https://galospetri.blog.hu/api/trackback/id/tr124799091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása