Gpetri 2012.07.15. 00:01

Vidámpark

vp.jpgAz első napunk Budapesten telt. Délelőtt megérkeztünk. HIdeg volt és lógott az eső lába. Ennek ellenére sikerült eljutni szárazon a Hősök terére, majd a Vajdahunyad várába is. Kultúra és történelem ide vagy oda, a délutáni Vidámpark mindent vitt. Először nagy lendülettel mindannyian felültünk a bejárathoz legközelebbi hintára, ami egy őrületesen pörgő polip nevű rettenet volt. A határ nem korosztály, hanem cm szerint van. A két kicsit, akik 9 és 7 évesek, simán felengedték. Na most én egy kézzel a korlátot, a másik kezemmel Kingát tartottam, mert szerintem simán kirepülhetett volna belőle. Szerencsére a nagy lelkesedés a második hinta után leállt, ami annyira megpörgette, forgatta és rázta őket, hogy ketten hánytak. Na akkor kicsit visszevettek és már a Hullámvasúton is féltek, kivéve Bettinát, aki még nincs 5 éves. Ő egyfolytában kurjangatott, hogy Juhéjj!!! Aztán csónakáztunk, Ikaruszoztunk, majd vére eljutottunk a gyereksarokba, ahol minden lassan és kicsiben járt és végre nem kellett csukott szemmel és imával végig ülnöm a menetet, hanem végre láttam is valamit. Hatalmas élmény volt. Dodgem, mary go round, szellemvasút.... Felejthetetlen élmény!

We spent our first day in Budapest. We arrived in the morning. It was cold and there were many signs of oncoming rain. Nevertheless, we were able to make it the “Hosok tere” (“Square of Heros”) and the Vajdahunyad Castle. Some culture and history was thrown in here and there in the morning, but the afternoon was spent in the amusement park. First, we got on the ride that was closest to the entrance, a ride which was spinning completely out of control! To get on the ride, it does not matter how old you are, instead it is based off of your height. The two smallest ones (they are nine and seven), were allowed to go on. So I held onto the ride with one hand and to Kinga with the other, because I think she could have easily flew out of it. Luckily, after the second one, the kids were less willing and excited to get on any other insane rides, since two of the kids had already puked. So now all the children were more reluctant and scared to get on, except for Bettina, who is 5, yet was the bravest of us all. Throughout every ride, she was just screaming “Yipee!”. Later, we went on a boat ride and a series of more adventures, until we finally found the kids section, where everything was slower and smaller. Where I finally didn’t have to close my eyes and pray for their safety. Instead, I could finally see them enjoy themselves. It was so much fun. Bumper cars, carousel, roller coasters...it was unforgettable!  

A bejegyzés trackback címe:

https://galospetri.blog.hu/api/trackback/id/tr734657182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása