Nagyon szépen köszönjük Madarasi János bácsinak, hogy megszervezte nekünk a kinti vízforrást. Nagyon régóta szerettünk volna kutat, hisz nagy a kert, sok a vetemény és ha száraz a nyár akkor öntözni kell. Eddig bentről vödrökkel oldottuk meg, de hála legyen a jó Istennek, mostantól mehet majd kint a locsolás kerti slaggal megoldva. A másik ok, amiért nagyon örülünk a kútnak az az, hogy nálunk igen sokszor elveszik a vizet a faluban. Ilyenkor nem szólnak előre, hogy mettől meddig nem lesz, egyszer csak nincs. Persze el lehet képzelni micsoda kihívás víz nélkül maradva főzni, fürdetni és nem beszélve 32 gyerek tekintetében a wc használatáról. Nagy álmunk vált most valóra, nagyon nagyon hálásak vagyunk János bácsinak! Az Isten áldja meg érte.  

A mi házunkat az Isten nem csak aranyos gyerekekkel de a gyönyörű épület mellé még gazdag fekete földdel is megáldotta. A bő termés és a szorgalmas kezek eredménye a roskadozó polcok látványa, amit mindenki megcsodálhat a csatolt képeken!

Gyorsan fogyott a zöldség a kertből. Sorra kelt lába muroknak, pityókának, tengerinek. Nem is az volt a baj, hogy fogy, hanem hogy nem mi ettük meg, hanem az éjszakai titkos látogatók. Hát már mindennek van határa! Árváktól lopni, milyen világ ez már? Az a baj - mondta János bácsi, hogy szabadon járkálhat mindenki a ház mögötti kertben, mert nincs elkerítve és nem is nagyon lehet odalátni. Ez már igaz, de hát ki tudná elkeríteni, hiszen olyan hatalmas ez a terület. Mennyi anyag, mennyi munka.... Mégis csak el kellene. Hiába dolgozunk a veteményessel ha nem mi esszük meg. Na jó, mérjük le és meglátom ki mit mond rá - gondoltam  Hosszú volt a terület, végül ahogy körbe értünk a kerten, 330 méternél tartottunk a számolásban. Na akkor annyi drót és feszítő huzal, két és fél méterenként oszlopok, szögesdrót, sarkok, salalalala szóval túl sok. Hagyjuk.   

Persze nem hagytam. Amikor lehetett beszéltem róla milyen jó volna, mennyire kellene. Több szálat is elindítottam, mert nem hittem volna, hogy egyedül is valaki majd megoldja a kerítésünk problémáját. Pedig nem kellett messzire mennem ehhez, csak épp az unokahúgomig. Sári, csak úgy mint én, beleszeretett Gálospetribe. Sokat jár ki, szeret ott lenni és szívén viseli a ház sorsát. Most azt találta ki, hogy jótékonysági koncertet szervez a kerítés megépítésére. Jól hangzott. Szeret szervezni, tud énekelni ráadásul sok éves színházi tapasztalattal a háta mögött egy nagyon színvonalas fellépő gárdát is össze tudott hívni. Folyamatosan alakult a program, jöttek új fellépők, ki egy dallal ki egy verssel. Sári lelkesen neki állt posztereket gyártani, amik bemutatták az alapítvány történetét. Születtek sorra a jobbnál jobb ötletek s még egy kisfilmet is összedobott. 

A koncertnek a helyi gyülekezetük adott otthont, azaz a templomban lett megtartva, pazar akusztikával. Este 6-kor kezdődött az előadás, nagyon izgalmas volt, ahogy gyűltek az emberek. Jöttek a kedves támogatók és a fellépők hangszerekkel, dalokkal, prózával s mindannyian jó szándékkal megtelt szívvel, hogy egy távoli kicsi falu bentlakó otthonának gyermekei majd azt ehessék, amit vetettek.

Sári konferált. Mindig jó, ha valami olyanról beszélünk, ami megéltünk. Ő megélte a petri létet, nem csak hallott róla, nem csak olvasta, nem csak villantani akart az alapítvánnyal, hanem megélte azt, amit most másokkal is megosztott. Elmondta az alapítvány történetét, elmondta hogyan került oda és mit élt meg ott, elmondta hogyan készítette a képeket, amik körben lógtak a templom falain. Elmondta, mert ahogy a költő megírta: "nevét is, virágát is tudom. Tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton és tudom hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon...."

Hát nem volt még nyár, de három dolgot én is tudtam azon az estén:

1. minden szívet megérintettek az előadások közé tűzdelt személyes történetek
2. bár nem ketten vagy hárman gyűltünk össze az Ő nevében hanem legalább 200-an voltak a zsúfolt templomban, Isten is befért   ott ült valamelyik padban és nagyon jól érezte magát
3. lesz kerítés 

Közel két órán át énekeltek különböző emberek a kerítésért. Tudtuk, hogy szinte soha nem voltak még ennyien ebben a templomban. Nagyon felemelő érzés volt, együtt remegett a lelkünk. Nem is akart senki hazamenni. Mégis elhalkult az utolsó dallam is és az történt, ami olyan ritka, hogy szinte látni lehet hogyan ragyog az emberek arca. Azaz a lelkük hogyan tükröződik vissza a tekintetekben. De jó volt! S nem csak az érzést hoztuk magunkkal de bizony a sok-sok adományt is, amiből valóban felépült a kerítés. Nagy dolog ez Sárikám, nagyon nagy! Majd egy millió forint két óra alatt egy 16 éves lánytól. S mindez egy olyan országban, ahol a legtöbben nem tudják mi az hogy Erdély, ahol az emberek nem ismerik Böjte Csaba nevét, ahol nem beszélik a nyelvünket, de éneklik a szívünket, szeretik a gyerekeinket és hiszik az egy igaz Istent. 

És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.  II Kor. 12:9

Nagy örömünkre szolgált, hogy az idei vakációban ismét lehetőségünk volt táborozni a Balatonon.  A Szeretetszolgálat immáron harmadik éve támogatja a gálospetri gyermekek táborozását, akik közül voltak visszatérő vendégek de sokan először jártak Magyarországon. Az 5 nap alatt természetesen a fürdés volt a fő program de emellett jutott idő hajókázásra, vizibiciklizésre és a kissé borús idő miatt sok kreatív foglalkozásra is. Sorra születtek a könyvjelzők, fali díszek és megannyi nagyon szép ajándék a nevelő néniknek, keresztszülőknek - mondta Fellegi Kató a tábor vezetője, aki korábban a petri házban dolgozott, mint nevelő. A testi felüdülés mellett a lelki felfrissülés is fontos szerepet kapott. A felekezeti különbségek csak gazdagították az esti énektanulást, hálaadást és a mély lelki beszélgetéseket, amik igazán széppé és emlékezetessé tették a Balaton parti estéket.

Kedves Adományozó!

Még egyszer szeretnénk megköszönni nagylelkű támogatását, amivel lehetővé tette, hogy idén is megvalósuljon a Csalogány tábor. A gyermekek múlt szombaton könnyek közt búcsúzva és élményekkel gazdagon indultak haza.

Idén, összesen 30 gyermek és 3 nevelő érkezett a nagyszalontai és gálospetrii házakból. 
A 2 évvel ezelőtti tábor résztvevői közül, külön örömünkre, 9 "visszatérő vendég" volt. Az elszállásolás és "bázis" tekintetében, választásunk ismét a csapodi Csalogány Táborra esett, amelynek vezetői, Marika és Jóska mindenben a segítségünkre voltak. A gyermekek otthonérzetéhez nagyban hozzájárult az erdő közelsége, a hatalmas focipálya, a tűzrakó, a hinták, gólyalábak, amikkel szabad idejükben éltek is.

A Bányászati Múzeum állandó, interaktív kiállításáról is nehéz volt tovább vinni a csapatot, ahol egy órára kis bányászokká váltak. A Szent György Plébánián fánkkal és pogácsával vártak bennünket.

A búcsú ezúttal is nehéz volt....10 óra körül indultak haza.

Baráti üdvözlettel és szeretettel

Megszülettek a lányok!  - mondta Robi.

Döbbent csend lett a teremben, a kollégáim közül senki sem tudott hirtelen mit mondani. Robi nemrég jött hozzánk, annyit tudtunk, hogy hosszú évek óta várták a gyermekáldást s novemberre volt kiírva Barbi az ikrekkel. Na de most még csak augusztus van…Robi törte meg a csendet újra. 26 hétre jöttek, 500 grammal születtek, semmi jóval nem biztatnak az orvosok. Kórház, inkubátor, ez van most.

Meg az ima. – mondta Aladár. Az ima. Gyertek, üljünk össze és imádkozzunk a gyerekekért. Leültünk, kb. 6-8-an lehettünk. A reggeli imaalkalmak azóta rendszeressé váltak. Immáron egy éve megy az ima a lányokért és persze sok másért, sok más emberért is. Augusztus 16-án a lányok 1 évesek lesznek mindketten többek már, mint 6.3 kg, fejenként. Számtalan átaggódott éjszaka, bizonytalan kimenetelű műtét és reménytelennek tűnő helyzet után itt vannak és köszönik szépen jól érzik magukat. Hála!

S hogy Robi is kifejezze háláját, úgy döntött nagy útra indul. Tápióbicskétől egészen a csíksomlyói Szűzanyáig megy el. Na ja, de milyen úton pontosan és hol fog aludni és egyáltalán….miért nem el caminózik, ha már annyira menni akar? Egyszerűbb lenne…. De ő csak Babba Máriát, a napba öltözött boldogasszonyt akarta meglátogatni. Ezt fogadta meg Istennek. Az útiterv még valahogy csak-csak összeállt, de a szállással hadilábon álltunk, különösen a nem magyarlakta vidékeken. 30km-ként kellett volna találni valamit vagy valakit, ahol meghúzhatja magát éjszakára. Néztük a térképet, néztük egymást, eszünkbe jutott valami, amit gyorsan el is felejtettünk. Akkor jött az ötlet, hogy Csaba Testvérnek szinte majdnem mindenhol az útvonal mellett vannak otthonai. Mi lenne, ha megkérdeznénk őket, hogy ha nem is náluk a napközi otthonokban, mert ott nem mindenhol van alvásra alkalmas hely, de ott a faluban valakinél, akit ismernek, hogy még se idegenként jelentkezzen be Robi, hanem ismerősön keresztül.

A levelet elküldtük Csaba Testvérnek, aki kedvesen megosztotta több helyen. Ami ez után következett, az még edzett, sokat látott, tapasztalt ismerőseimet is ámulatba ejtette. Percek alatt több százan lájkolták, majd elkezdődött a megosztások hada. Percről percre frissítettem a rendszert és alig győztem olvasni a folyamatosan bejövő újabb és újabb kommenteket. Olvastam, amíg el nem halványult minden és a könnyeimen keresztül már csak az elhomályosodott monitort láttam. Ültem a belvárosi irodában, kintről halványan beszűrődött a 4-6-os és a délutáni csúcs zaja s én csak azt éreztem, hogy megindult a föld alattam és gondolatban már a Királyhágón túl, valahol a Nyárádmentén repülök. S közben kavarog a fejemben a sok kedves hozzászólás és áldás, ahogy az emberek pillanatok alatt reagáltak egy számukra teljesen idegen személy fogadalmára, életére, hitére. Sorra nyitották meg házuk ajtaját valaki előtt, aki hálát indult adni az Istennek, két kicsi lánya életéért. Megnyitották otthonukat, megosztották az ételüket és támogattak az útján egy vándort, akiről csak annyit tudtak, hisz. Hogy efféle hozzáállás ma még létezik, méghozzá pillanatok alatt, megbénított. Sokáig ültem a belváros nyüzsgő zajában és azt éreztem, amit Csaba Testvér sokszor mondott már, hogy ha nem hisszük mennyi jó ember van, kezdjünk el jót cselekedni és meglátjuk majd, milyen sokan mellénk állnak. Hát ez történt. És ez az emberi melléállás a lelkem legmélyéig meghatott. Pillanatok alatt fordul meg velem a világ. Egy kiküldött email, egy megosztás, pár órán belül több ezer hozzászólás és felajánlás. Önzetlenül, szeretetből, testvériességből. Ahogy a Biblia írja: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”  Ján. 13,35.

Köszönöm nektek ezt a csodálatos élményt, hogy megtapasztalhattam milyen is a szeretet útján járni és tanítvánnyá lenni. Sosem felejtem el a kedves sorokat:

Csak megosztással tudok segíteni, de szívesen teszem;  

Istennek legyen hála ezért a hatalmas hitért!

Csíksomlyón, Magyarfenesen, Marosludason szívesen látjuk.;

Isten éltesse a lányokat a szülökkel együtt, szívesen fogadjuk bármikor Szentegyházán,

Ha a Madarasi Hargita felé jönn akkor megszállhat Zetelakán, várom nagy szeretettel

Szeretettel fogadjuk Farkaslakan!

Csitaplocan, Erdőszentgyörgyön, Magyargyerőmonostoron is szívesen látjuk!

Jó utat Robi! Isten éltesse gyermekeidet egészségben,a szüleivel együtt! 

Homoródfürdőn szivesen biztositunk szállást .Í))) Isten éltesse a piciket :))

A kislányoknak nagyon jó egészséget kivánok. Neked pedig sok sikert kitartást. Ez egy nagyon szép cselekedet. Megható.

Mert vannak még csodák! Sok sikert az útra!

A jó Isten kísérje az útján - a kislányoknak adassék meg a további gyarapodás, fejlődés!

Jó utat, a leányzóknak egészséget!

Robi, rád vigyáznak, erős légy, büszke és kitartó hitedben! Isten kisér és veled van

Segítse a jó Isten a zarándok útját!

Régen még gyakorolták nálunk az ilyen felajánlásokat, és bizony sok csodás gyógyulás történt a Jóisten kegyelméből. Milyen jó lenne, ha hittel, és bizalommal tudnánk ezt újra megtenni. Isten segít, meg kellene jegyeznünk, hogy
Ő mindig akkor van hozzánk a legközelebb, mikor már azt hisszük minden elveszett...

 A Jó Isten vezesse és védje őt ezen az úton!

 Jó Isten kísérje lépteit!

Szeretem Jóskát. Nem tudom hogy van ez, hogy néhányan a gyerekek közül különlegesen közel kerülnek hozzám, de így van. Próbáltam tenni ellene, hogy majd mindenkit ugyanúgy szeretek, de nem ment. Általában az igazán eleven, élettel teli, huncut kópék lopják be magukat a szívembe. Így történt ez Jóskával is. Megszerettem. Olyan észrevétlenül történt, csak akkor jöttem rá mikor a szülők úgy döntöttek, hazaviszik. Haza is vitték. Elment. Azóta nagyon ritkán látom, jó esetben egyszer egy évben, karácsonykor eljön az ünnepségre, de csak sok unszolásra jön be a házba. Én már nem ide tartozom! - mondja. Jaj ez az ebadta büszkeségük. Most is így volt. Nem jött be. Kint állt a szekér mellett, vigyázott a lóra. Kiszaladtam hozzá, hogy már csak egy ölelésre ugorjon be hozzám. Nem lehet mondja, elmegy a ló! Na mondom majd megkerül. Aztán odafutott és átölelt. Éreztem a vékony kis áthűlt testét az agyonhasznált ruha alatt. Jó érzés volt megölelni. Mostanában szekerezek, mondja. Fáért járok az erdőre, meg persze járok iskolába is. Látja ez a ló az enyém! Nem volt ám mindig ilyen szerény, rúgott, harapott. Elvigyem magát egy körre? Na hogy a viharba ne mondom. Menjünk. Felülök mellé a bakra, érzem a büszkeséget, ami árad belőle. Józsi, aki elviszi szekerezni a volt nevelő nénit. Jó érzés ülni mellette, biztonságos. Megyünk körbe a faluban, integetek a néniknek, jönnek a templomból. Józsi a legnagyobb természetességgel hajtja a lovat. Én meg belegondolok, amibe nem nagyon szoktam, amikor kocsival gyorsan megelőzöm az út szélén lassan haladó szekereket, hogy milyen is a bakon ülni. Arcomon érzem az esőt, a ló által felvert sarat, érzem az állat szagát, melegét. Döccenek a kátyúval és megbízom a kis kocsisomban, aki magabiztosan hajt. Kutyák jönnek, mennek a lónak neki. De a ló csak megy én meg kapaszkodom, hogy akkor a ló most majd felnyerít, megtorpan, megijed, de nem. Semmi. Rá se hederít a kutyákra, csak szépen üget, ahogy a gazdája hajtja. Visszaérünk. Kapok még egy ölelést. Nézem a 14 éves fiúcskát és egy negyven éves sokat látott szempár néz velem szembe. Nem azt kell szeretni, aki megérdemli, hanem azt, akinek szüksége van rá - mondja Csaba Testvér. Hát neki van. Neki nagy szüksége van. Drága Józsikám, a Jó Isten vigyázzon Rád, áldjon és őrizzen meg téged!  

Együtt ünnepeltek az Alapítvány munkatársai és önkéntesei hétvégén Déván, egy három napos rendezvény keretében. Minden ház a gyermekei által készített meglepetéssel készült a hétvégi vásárra, ahol sok színes tárgy mellett sajt, lekvár, szörp vagy épp zakuszka is eladásra került.  

Egyik kedves angol támogatónk, Doug Parker meglátogatott minket. Már régóta kinéztük neki ezt a gyönyörű sündisznót, ha eljön, elkészítjük. Most végre megérkezett és mi a kis sünivel vártuk! Nagyon boldog volt, mi pedig hálás szívvel köszönjük neki azt a sok-sok jót, amit értünk tesz.

Hétvégén megtartottuk Erzsike néni és János bácsi esküvőjét! Gyönyörű napsütésben, a ház tornácán. Igazán felemelő és megható szertartás volt. Csaba Testvér emlékeztetett minket arra az időre, amikor alig pár évvel ezelőtt a napocska még a tetőn nézett be a házba. Hálát adunk, hogy a romok újra épültek és ma már gaz helyett a gyermekek nevetése tölti meg a szobákat. Köszönet a sok támogatónak, akik ezt lehetővé teszik és akár testben akár lélekben velünk örültek ezen a áldott napon!

Július közepén megállt a busz az udvaron. 17 gyermek szállt fel rá. Többen életükben először indultak neki a határnak, hogy meghódítsák a magyar tengert. Végtelenül hosszúnak tűnt az út a 90-es max sebességgel és a 40 C-kal. Aztán csak feltűntek a Balaton hullámai. Nem is kívánhat az ember ennél jobbat faház, szúnyogháló, vízpart! Nos, itt minden volt. Csúszda, fagyi, vízibicikli, go kart, karaoke verseny, ki mit tud-dal fűszerezve. Jöttek a helyi rendőrök és ki lehetett próbálni milyen  a sziréna, a motor, a bilincs. Hogyan vesznek ujjlenyomatot, és hogyan kell újra éleszteni... A gyerekek nagyon élvezték. Mi is :) Volt Tihany és visszhang, volt lovas cirkusz! Volt erdei bátorságpróba, gyertyákkal kirakott úton, ahol minden egyes állomáson egy bátorító igét kaptak a gyerekek a Bibliából, amikor Isten azt mondja, Ne félj! Erre szükségünk is volt a sötét erdőben. Mire az utolsó állomásra értünk, addigra nem féltünk! 

Volt kisvonatozás és kenyérsütés, tábortűz, gitár, szalonnasütés. Volt ima és áldás. Voltak gyerekek és ölelés. 

Remélem a képek egy kicsit vissza tudnak adni valamit ezekből!  

Őrült napokat élek, hogy jövő hétre, amikor már a roma missziót nyomom, minden kész legyen. Közben itt van Istvánka. Annyira vágytam rá, hogy ha majd itt lesz és műtik végig vele legyek. Délután 5. Elindulok végre az irodából és rohanok a pesti tömeggel együtt valahova. A város másik felébe, ahol a kis madárka ott fél, mert nem tudja milyen is egy katéterezés.... A látvány nagyon megható, nincs merszem lefényképezni. A szobában mindenhol gyerekek és anyukájuk, minden éjjeli szekrényen üdítő, édesség. Istvánka a szoba sarkában fekszik, az ő anyukája messze van és az éjjeli szekrényén a kórházi piros műanyag pohár áll, üresen. Erőt veszek magamon, hogy ne dramatizáljam túl a helyzetet és ne törjön össze a szívem, miközben az övé van. Nem bírom a kórházat. Már attól is el tudnék ájulni, hogy zöld a ruhájuk. 

-Ő itt az anyukád?-kérdezik a szomszéd ágyról a gyerekek. Istvánka zavartan rám néz és határozottan azt mondja:
-Nem. Ő itt a támogatóm! 

Na ezen is túl vagyunk, gondolom. megölelgetem, nem nagyon néz rám. Aztán kiszedem belőle minek örülne, persze nem mond semmit. Elszaladok a boltba és mindent megveszek, hogy könnyítsek a lelkiismeretemen. Éjfélig még ehet. Holnap műtik. Énekelek neki, amit mindig szoktam, aztán imádkozunk. A végére erőt vesz magán, és ölembe ül, még meg is ölel. Sőt, kapaszkodik. Ez a néma formája annak, hogy elmondja FÉLEK. Érzem, hogy fél, érzem ahogy rosszul ver a szíve :(((( Aztán eljövök gyorsan, mert nem akarok sírni előtte. 

Másnap reggel arra érünk be Erikával, hogy nem csepeg neki az infúzió. Jön a nővér, bead neki valami másik cuccot, hogy attól majd jobb lesz, de csak dagadnak az erek, Istvánka sziszeg a fájdalomtól, majd látom, hogy a cső megtelik vérrel. Érzem, ahogy elsötétül minden és választanom kell, hogy elájulok vagy hányok. Végül csak sírok, mert nem akarom, hogy neki fájjon, azt akarom, hogy inkább nekem, de nem lehet. Ott fekszik előttem, nem volt gyermekkora, nincsenek ott a szülei, amit az apjától kapott eddig, azt ott hordja a testén, én csak apajegyekenek hívom, és mindezek tetejébe most is neki fáj és az ő szíve nem jó. Ez már túl sok! - mondom Istennek. Ez már az. És akkor már nagyon kell sírnom, és csak azon gondolkodom, amit anno Katika néni kérdezett, hogy egy ilyen gyerektől mit kér számon az Isten majd a végén? De nem tudom, így visszamegyek és mondom neki, hogy jó kis segítség vagyok ugye? Neked fáj én bőgök. Mellesleg Istvánka nagyon jól tűrt mindent, csak én nem.

Megműtötték. Én meg közben nem nagyon haladok bent a dolgokkal, mindig van valami... Bemenjek hozzá este? - fontolgatom. Minek, úgy is alszik a műtét után. Aztán bemegyek. Nem alszik. TV-t néz mereven. Úgy csinál, mintha nem venne észre. Leülök mellé és csak nézem, milyen cuki. Aztán rám néz és mosolyog. Közben a szomszéd ágy mellől az apuka egy hatalmas mosollyal mondja nekem, hogy: Szia! na, mondom milyen kedves itt mindenki. Istvánka jól van. Iszik, eszik, énekelek, imádkozunk. Aztán kijövök, ma nem bőgök. Apuka utánam jön a folyosón és azt mondja:

- Mikor a feleségemmel bejöttünk a kislányunkhoz, a maga fia (nem a fiam) nagyon nézett, hogy mennyire odavagyunk a lányunkért. Aztán elkezdett a kisfiú sírni és patakokban folytak a könnyei. Mondtuk neki, hogy biztos mindjárt hozzá is jön valaki ne sírjon, a nővér is leült mellé és csitította őt. Aztán maga jött is 10 perc múlva.....

Még sosem láttam sírni! - mondom. Nem szokott.

És a Kardiológiai osztály intenzív osztályáról valami nagyon sötét, mély verembe esek, és hirtelen fogalmam sincs, hogy vajon mi is játszódik le bent abban a gyerekben. Hogy olyan magányos, amit én el sem tudok képzelni és hogy semmilyen én énekem és ölelésem nem segít azon, amikor ANYA átölel.  Nagyon megrendít, amit az apuka mond. Csak az jár hazafelé is a fejemben.

Ma reggel, amikor bementem hozzá, már nem voltak benne csövek. Az ágyon ült és vigyorgott, hogy ma hazamegy. Reméltem ugyan, hogy az orvos azt mondja nem szabad még és akkor marad, de nem mondta. Kapott tőlem egy köntösös macit, hogy vigyázzon rá az úton, aztán elment. Én meg itt maradtam a kérdéseimmel, meg a gondolataimmal. Ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag....Az én hitem, ami egy rutinműtét miatt is kérdőre vonja Istent...vajon mekkora?  

Köszönet és hála Erikának, aki végig itt volt vele és Erzsike néniéknek, akik még jól megszeretgetik Istvánkát, mielőtt hazamenne vakációra. 

A mi kis Istvánkánk ma túlesett egy szívkatéterezésen. Minden szépen, rendben ment, komplikáció nem történt. Épp békésen alszik az intenzív osztályon, mi pedig hálás szívvel köszönjük az orvosoknak, nővéreknek és a sok sok érte imádkozó jóakarónak a közbenjárást.

Már nagyon meleg van kint. Alig bírnak koncentrálni a gyerekek az iskolában. Nagyon várják, hogy elteljen ez a hét és végre itt legyen a várva várt vakáció! Addig is szülinaposainkkal ünnepelünk. A torta mellé finom bodza szörp jár, melyet a kertben lévő bodzából készítettek. Elrakva a meggykompót és az ebéd mellé már a kertből "szüretelt" uborkából készül a saláta. Az újhagymáról nem is beszélek, ami ott van a vacsora és reggeli mellett az asztalon. 

Ma reggel a Gálospetri otthonunkban keltünk fel, jó volt körbejárni a házat, örömmel megpuszilni a gyermekeket, és egy kávé mellett elbeszélgetni a kedves kollégáinkkal. Majd megnéztük a szép virágos, a veteményes kertet, a szép gyümölcsöst, a kotló néma kacsákat, a vidám kis, mindig éhes malacokat, a gazdaságot, melyet János gazda büszkén megmutatott. E falusi otthonban mindent együtt végeznek a gyerekekkel, mindenkinek megvan a maga feladata, melyet örömmel, szeretettel el is végeznek. Istennek hála a találkozás örömét semmi nagyobb probléma, gond nem árnyékolta be.. Nyugodt lélekkel indulhattam haza, és most is Déváról, szeretettel gondolok az én Érmelléki szép családomra!! Isten áldása óvja, védje a Szentháromságról elnevezett otthonunk minden lakóját! Szeretettel, Csaba t

A petri ház kertje életre kelt a tavaszi napsütésben. A kastély előtt sok virág sok színben pompázik, míg a ház mögött szárba szökkent a pityóka, murok, török búza.

"Nagyon fontos, hogy a sok elvont ismeret mellett a gyermekeinket tanítsuk meg arra az ősi tudásra, melynek birtokában az ember a fekete földből, finom kerti zöldséget, gyümölcsöt varázsolhat elé! Egy kis mag, törődés, jóság és a tavaszi napfény csodát tesz kertünkben! E tudás birtoklása nélkül egyetlen gyerek sem hagyhatja el a házainkat!" Szeretettel, Csaba t.

Májusban vannak négyen is, akikkel szülinapot ünnepelünk. Kinga, Erika, Zsuzsi, Attila, Isten éltessen benneteket nagyon nagyon sokáig!  :-)

Befordultunk az utcába. Lassan tudtam menni, nagy volt a sár és még nagyobbak voltak a tócsák mélyén megbúvó kátyúk. Ez a város legszegényebb negyede, innen van minden gyerekünk. Szinte szomszédok mind. Végtelenül hosszú, egyenes utcát képzeljetek el. Végén kicsi pontként fehérlik az iskola. Kerülgetem a gödröket. Milyen lehet mindennap végig jönni itt, ezen az úton. Persze legtöbben gyalog vagy biciklivel járnak rajta és a többiek is leginkább lovaskocsival. Jó, akkor nem olyan nagy gáz mondom magamnak, miközben a házak falán olvasom a hirdetéseket:

Malac van

Tengeri, villanybojler eladó

Alig bírom ki, hogy ne 100-zal tépjek végig a buckákon s legyek már végre ott, a manciknál. De nem lehet tépni csak döcögni. Türelmesen, lassan. Aztán végre vagy 2 km után feltűnik a düledező zöld ház. Ott lakik az egyik "fiam" és a nagymama. Megállunk, kiszállunk. Kutya ugat. Élet.

Hoztunk pár dolgot, nem sokat de tényleg, azt vinnénk be - mondom. Amúgy hogy vagy? Mama jól van? Jól mondja, és kiveszi kezemből a szatyrot. Mama jó van, fut ki elénk, ahogy egy 84 éves mamóka futhat. Átölel, mosolyog, könnyes a szeme. Mutogat az égre, de nem tud megszólalni a meghatottságtól. Aztán mégis átölel megint és sírva a fülembe súgja: Egész nap néztem a magyar rendszámú kocsikat az utcában. Úgy vártam magát. Imádkoztam az Istenhez, hogy küldje magát erre, mert már semmink sincs. És most itt van. Isten elküldte nekünk.

Döbbentem álltam. Nem gondoltam, hogy ilyen rossz a helyzet. Nem is úgy hoztunk...csak épp valamit. Azzal nem sokáig fut, mondtam. Tudja drága, ha az embernek semmije nincs, ez is nagyon sok. Aztán már sütivel kínál és másról beszél. Kérdez, ölel, mondja, mondja. Nem hallom mit beszél, mert még mindig a fülembe csengenek a szavai. Semmije nincs. Semmije. Imádkozik. Értem. Én meg épp csak erre jártam és épp csak beugrottam a boltba. Ez is nagyon sok - mondja....ez is nagyon sok.

Ezek azok az utak, amikor Isten is ott ül az anyósülésen és navigál. Mikor merre menjek, kinél álljak meg. Használ anélkül, hogy tudnánk róla.

Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát. Mk. 9,41.

Drága kedves keresztszülőnknek köszönhetően elkészült a játszótér a gyerekek legnagyobb örömére :) Nagyon szépen köszönjük!

Szeretem, ahogy táncolnak. Önfeledtek. Pörögnek-forognak. legtöbbjük igen jó ritmusérzékkel van megáldva. Előkerültek a tavalyi maszkok, jelmezek. Bár a kész jelmezeknél sokkal jobb ötleteik voltak, s mókás cuccokban jelentek meg, amik lepedőből és más egyéb bárhol megtalálható alapanyagokból voltak összetéve. Várták az esti bulit. Erika még hangszórót is kerített erősítővel. Nagyon jól szólt. A buli előtt körbe ültünk, mindenki szerepelt elnéztem őket, milyen természetességgel állnak ki egymás elé, s mondanak verset, énekelnek dalokat vagy perdülnek táncra a többiek előtt. Olyan jó látni, hogy nem szégyenlősködnek. El is csodálkoztam és visszagondoltam Önmagamra. Amikor kicsi voltam... ovis vagy alsós. Nem mertem volna kiállni ennyi ember elé anélkül, hogy ne bőgjem el magam. Csodáltam őket, meg az Istent, hogy kovácsol előnyt a hátrányukból, hogy építi be észrevétlenül ezeket a személyiségmegerősítő feladatokat a mindennapokba. Jó volt látni, megtapasztalni. Úgy szeretem őket :)

Elkezdtünk táncolni, szólt a Hungária. Mi ez a tánc fiatalok...  Közben Erika őrült mennyiségű fánk tésztát gyúrt össze, majd eltűnt. Soha életemben nem sütöttem fánkot, csak akkor este. Azt mondta Erika rázzam a lábast. Ráztam, bár a mai napig nem tudom annak mi értelme. Azt mondta akkor jobban feldagad. Én elhittem. Három hatalmas vajling lett tele. Csak másnap konstatáltuk a nevelőkkel, hogy nem is ettünk belőle...