Végtelenül hosszú napom volt. Holnaptól a gyerekek elvileg a Balatonon nyaralnak, de reggel valahogy kezdett összedőlni az addig is kártyákból felépített vár. Nem nagyon érkezett meg a támogatás és valahogy embert sem találtunk a gátra. Végig rossz időt mondott jövő hétre, pedig mi semmi mást nem szerettünk volna, csak pihenni pár napot a dolgos iskolaév után. Napok óta esik, lehűlt a levegő és sajnos a víz is - gondoltam. :( Hiába magyarázom magamban a Balatonnak, hogy mi csak most vagyunk itt, csak ezen a héten, most legyél langymeleg hozzánk...nem. Nem hatott. Esett, fújt, lehűlt.

Nekem egész nyáron nem volt megállás. Keményen nyomtam a csoportjaink missziós útjának szervezését. Egyik jött a másik után. Fordítók, autók, sofőrök és számtalan napi probléma megoldása tette ki az elmúlt két hónapomat. Elfáradtam. Éreztem, hogy nagyon össze kell magam szedni a táborra, hiába ezt vártam egész évben. Nem vagyok kész, a lelkem valahol máshol bolyong még... Mindegy. Összeszorítottam a fogam és elkezdtem más forrás után nézni, önkénteseket keríteni és összerakni a kártyavárat a magam módja szerint. S akkor jött a hívás, ami gyenge leheletként bár, de elsodorta a váramat. Erzsike néni hívott, hogy nem tud velünk jönni a táborba, mert meg kell jelennie hivatalos ügyben valahol. Teljesen összetörtem, pedig az nekem ritkán megy. Jó nem jön, OK Nem baj, megoldjuk mondogattam egy 20 percig, amíg rá nem jöttem, hogy akkor végül is ki fog főzni és ami ennél sokkal fontosabb, ki fogja kordában tartani a gyerekeket? Vége mindennek. Erzsike néni nélkül nem megy:(((( Feladtam. Vagy ahogy ma divatosan ezt használják, elengedtem a dolgot. Nem lesz tábor. Ennyi. Megpróbáltam minden oldalról, nekem is érteni kell a jeleket, most ez nem megy. Nincs elég ember, nincs elég autó nincs elég semmi csak a makacsságom, de arra most ne építsünk. Mérges voltam, csalódott, fáradt.

Aztán felhívott a kollégám, hogy minden jó lesz na, csináljuk már meg, Szegény gyerekek, salalala. Jajjjj. Jó ok legyen.

Egész délután ettem magam. Mi lesz, hogy lesz, nem lesz jó. Továbbra is fáradt voltam és csalódott és egyedül akartam lenni minden misszió és rászoruló és gyerek és egyáltalán csak úgy minden nélkül. Erre megcsináljuk, mert nem lehet nemet mondani. Dúlt bennem a harc és százszor lemondtam és százszor megterveztem a jövő hetet. 

Egészen addig, amíg Judit barátnőm küldött egy linket, hogy eszébe jutottam róla. Fent látjátok. 2 perc. Végigbőgtem és rettenetesen elszégyelltem magam. Én vagyok elfáradva és én vagyok kiégve és én nekem nincs erőm a mihez is? Én, aki soha de soha nem feküdt a betonon, mert volt és van nekem anyám! Én, aki soha nem kellett máshoz rohanjon egy ölelésért, mert megkaptam otthon is! Én, akinek nemcsak szülei de még nagymamája is van, ha épp vasárnapi sütire vágyik, hát válogathatok hol egyem meg... Én.... Uram Atyám, hogy mennyire jókor jött a kijózanító videó! Mielőtt végleg elhitettem magammal, hogy tényleg rossz napom volt.

Hát nem volt rossz napom. Hosszú volt, fárasztó de rossz semmiképp sem volt. Kegyelemmel volt tele.

Mindenható Isten, adj nekem erőt, hogy soha ne fáradjak el megölelni a rám bízottakat. Adj erőt, hogy lássak távolabb magamnál és észrevegyem azokat, akiknek szükségük van rám. Rám, akinek van hús vér anyja, hogy hozzábújjon. Adj erőt!