Szeretem, ahogy táncolnak. Önfeledtek. Pörögnek-forognak. legtöbbjük igen jó ritmusérzékkel van megáldva. Előkerültek a tavalyi maszkok, jelmezek. Bár a kész jelmezeknél sokkal jobb ötleteik voltak, s mókás cuccokban jelentek meg, amik lepedőből és más egyéb bárhol megtalálható alapanyagokból voltak összetéve. Várták az esti bulit. Erika még hangszórót is kerített erősítővel. Nagyon jól szólt. A buli előtt körbe ültünk, mindenki szerepelt elnéztem őket, milyen természetességgel állnak ki egymás elé, s mondanak verset, énekelnek dalokat vagy perdülnek táncra a többiek előtt. Olyan jó látni, hogy nem szégyenlősködnek. El is csodálkoztam és visszagondoltam Önmagamra. Amikor kicsi voltam... ovis vagy alsós. Nem mertem volna kiállni ennyi ember elé anélkül, hogy ne bőgjem el magam. Csodáltam őket, meg az Istent, hogy kovácsol előnyt a hátrányukból, hogy építi be észrevétlenül ezeket a személyiségmegerősítő feladatokat a mindennapokba. Jó volt látni, megtapasztalni. Úgy szeretem őket :)

Elkezdtünk táncolni, szólt a Hungária. Mi ez a tánc fiatalok...  Közben Erika őrült mennyiségű fánk tésztát gyúrt össze, majd eltűnt. Soha életemben nem sütöttem fánkot, csak akkor este. Azt mondta Erika rázzam a lábast. Ráztam, bár a mai napig nem tudom annak mi értelme. Azt mondta akkor jobban feldagad. Én elhittem. Három hatalmas vajling lett tele. Csak másnap konstatáltuk a nevelőkkel, hogy nem is ettünk belőle...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.