Mialatt kint voltam Petriben, nagyon sokszor azon gondolkoztam, hogy haza jövök. Nem megy tovább, túl sok, nem bírom. Azt éreztem nincsenek sikereim a gyerekekkel, nem tudok helyt állni semmilyen téren és hogy ez az egész egy rossz döntés volt. Ment belül a harc, miközben persze el…

Gpetri 2012.03.16. 11:16

Várad

- János bácsi! Székelyhídon van benzin kút? -kérdeztem a ház karbantartóját. Ebből már tudta, baj van. Na, így indult a tegnap. Azaz nem, mert ekkor már úton voltunk Nagyvárad felé, hogy újabb útleveleket vegyünk fel és adjunk le. Ekkor már elmentünk Semjénbe felvenni Erzsike…

Gpetri 2012.03.13. 16:56

február

Nyugodtan kijelenthetem, hogy a február a csodák megvalósulásának hónapja volt. Épp olyan csodáké, amikről Reményik is ír a Csendes csodák című versében. Mindennapi, egyszerű dolgok ezek, mint a víztükörben a fellegek. Valóban nem történt semmi különleges csak hazavittünk…

Gpetri 2012.03.11. 19:53

muffin

Az is egy új célunk volt, hogy a gyerekek szülinapját megünnepeljük. Éppen februárban (már megint egy isteni éppen), szóval éppen ebben a hónapban meglepően sok szülinap volt, így volt alkalmunk énekelni és pusziszkodni bőven. Mivel Zsani az egyik szülinapos gyerek keresztanyja,…

Megérkezett Zsanett, aki nagyon okosan kitalálta, hogy földrajzórát tart a gyerekeknek. Ez a gyerkőcöknek nagyon jól jön, mert az iskolai oktatás hagy némi kívánni valót maga után. Konkrétan nem tartanak földrajz órát sokat, így a térképészettel kellett kezdeni. A bolygó,…

Gpetri 2012.03.11. 19:27

gyerekszáj

Vali: Egyszer volt egy malacom. Nagyon hasonlított Mónikára. Kinga: Erika, hozd ide kérlek szépen a zöld ceruzát. Erika hoz egy kéket. Kinga: Erika mi van, te vakszín vagy? Merci (5) egy otthon töltött hétvége után: Kató néni! Úgy veszem észre, apukám ügyes! Karácsonykor…

Gpetri 2012.03.11. 18:16

szülők / parents

Február tényleg a beteljesülések hónapja volt. Van egy testvérpárunk, akik három évvel ezelőtt kerültek hozzánk. Nem laknak messze, kocsival kb. 15 perc alatt érjük el Érsemjént. Azért hozták be őket, mert összedőlt a ház, ahol laktak. A gyerekek épp karácsony napján…

  Február az álmok beteljesülésének időszaka volt. Zsanettel sikerült elvinnünk két testvérpárt és az apukájukat Nagyváradra, ahol beadtuk nekik is az útlevélkérelmet. Elvileg két hét és máris jöhet Zsuzsi és Vali magyarba, ahogy ők mondják :) A nagy terv az, hogy…

süti beállítások módosítása