Mialatt kint voltam Petriben, nagyon sokszor azon gondolkoztam, hogy haza jövök. Nem megy tovább, túl sok, nem bírom. Azt éreztem nincsenek sikereim a gyerekekkel, nem tudok helyt állni semmilyen téren és hogy ez az egész egy rossz döntés volt. Ment belül a harc, miközben persze el kellett látni a mindennapos teendőket. Egyszer egy ilyen megyek-maradok csatát vívtam magamban. A lányokkal tanultunk, ott ültek az asztal körül kb 10-en. Zsibongtak, veszekedtek, hangoskodtak. Én lehajtottam a fejem, eltakartam a szemem és csak mondtam a magamét a jó Istennek: Uram, nem vagyok képes rá. Láthatod, megpróbáltam. Nem ment. Nem fogadnak szót, nem viselkednek rendesen, nem szeretnek....nem vagyok ide való. Biztos van valaki, aki gatyába tudja őket rázni. Én nem. Megpróbáltam és most akkor haza is mennék, mert ebből elég volt. Nem bírom tovább. Hiányzik minden. Hiányzik még Pest is. A tömött villamosok. Lánchidat akarok és Dunát és Gellért hegyet.

Akkor jön Zsuzsi és mondja nekem, hogy Kató néni segítsen a román leckében!

Nem emeltem fel a fejem csak vettem egy nagy lélegzetet és kezembe temetett fejjel mondtam az Istennek, hogy hallod Uram! Hallod mit beszél? Mert nem érti még azt se, hogy nem tudok románul. Na. Hát ezért kell elmennem innen mert még ezt sem képesek felfogni.

És akkor mondtam a kis Zsuzsinak, hogy édes drágám, nem vágom a románt. Megvan? Én pont az vagyok, akinek ez nem. Érted?

Zsuzsi: De van szótáram!

Lerakta elém a magyar-román szótárat, aminek az elején volt egy kép a Lánchídról, a Dunáról és a Gellért hegyről. 

Vettem egy mély lélegzetet és mondtam az Istennek: Aha, értem. Megkaptam. Maradok.

Jó, amikor Isten egy kis humorral kizökkent az önsajnálatunkból és tovább visz a megkezdett úton. Hogy na csak erre gyere gyere gyere gyere, majd ott már jobb lesz a domb tetőn.

Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;  Lukacs 3:5

 

While I was out in Galospetri, I often thought about leaving and simply going home. This can’t go on, it’s too much, I can’t take it. I felt I had little success with the kids, I can’t keep them in line nor find my place, and this whole thing was a bad idea. My soul was in complete confusion, while on the outside, I had to tend to all the daily necessities. One day, this was the “going-staying” war I had within myself: the girls were studying, probably around ten of them were sitting around one table. They were fidgeting, bickering, being noisy. I put down my head, closed my eyes and just told my dear God: Lord, I am not capable of this. You can see, I tried. It didn’t work. They don’t listen to me, they can’t behave properly, they don’t love me...I don’t belong here. I’m sure there’s someone out there who can put them in their place. But not me. I honestly attempted to, but I just want to go home, I’ve had enough of this. I can not take it any longer. I miss everything. I miss Budapest. The crowded subways. I want the Chain Bridge, the Hero’s Square, the Danube.

Then Zsuzsi walks over and tells me to help her with her Roman homework.

I didn’t pick up my head, instead I buried my face in my hands, took a large breath and pleaded to God, “Do you hear me? Do you understand what she’s saying? She can’t even comprehend that I don’t speak Romanian! This is why I have to leave, because I can’t even help with little things like this, and they kids don’t get that!”

And then I turned to little Zsuzsi and told her that I don’t speak Romanian. Got it? I’m exactly that one person who can’t help you. Understand?

Zsuzsi: But I had a dictionary!

In front of me she placed a Hungarian-Romanian dictionary, and on the front cover there was a picture of the Chain Bridge, the Hero’s Square and the Danube.

I inhaled deeply and said to the Lord, “Alright I get it. You served it right back to me. I’ll stay.

It’s nice when God places you back in your tracks with a little humor - ‘just keep going and going and going, let your feet lead you towards happiness.’”

Every valley shall be filled, And every mountain and hill shall be brought low; And the crooked shall become straight, And the rough ways smooth; Luk. 3:5

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.