Ma nagyon fázott mindenki. Azt találtam ki, én leszek a tűz felelős, mert emlékszem voltak itt melegebb napok is a kastélyban, csak folyamatosan kellett rakni a tüzet. Na hát én raktam is. Negyed óránként tettem rá, hagy égjen. Sikerült felnyomni 80 C-ra is a vizet a cserépkályhában. Olyan kellemes, duruzsoló meleg lett, hogy ihaj. És ez olyan de olyan váratlan jó érzéssel tölti el az embert, hogy nem is értem. Meleget adni a kicsiknek. Az árváknak. Hogy tudom, melegben szuszognak, nem fáznak.  Mennyire egyszerű és mégis mennyire nagyon kellemes érzés. Egy kis meleg…Egy kis tűzhely. Egy kis otthon. Egy kis élet..

Today, everyone was extremely cold. So I declared that I would be in charge of the fire, because I remember that when I was living here, there were colder days but to keep up the indoor temperature, firewood constantly had to be added. And I added it indeed. I put on more firewood every 15 minutes, let the flames burn. I was successful in bringing up the temperature to 80 degrees Celsius in the tile fireplace. It became so warm and homey in the ‘castle’. And this filled everyone with such joy, that I can’t even describe it. To give warmth to the little ones. To the orphans. To know they’re in warmth, that they’re not cold anymore.. How easy, yet how rewarding. A little heat, a little fire, a little home, a little life.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.